Nyitókép: Momentum/Facebook

Momentum-elnök: amiért 1956-ban harcoltak, azok ma is hiányoznak

Infostart
2022. október 23. 13:50
Szabad oktatás, szabad egyetem, szabad sajtó, szabad választások – sorolta Gelencsér Ferenc. Véres lepedőt húztak az orosz nagykövetségre.

Ünnepi beszédet tett közzé a Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke 1956-ra emlékezve.

A pártelnök kiemelte: ‘56. október 23-án a legkülönfélébb emberek találtak egymásra a kommunizmus hazugságainak elutasításában és ez alapjaiban rendítette meg az akkori diktatúrát – írja közleményében az ellenzéki párt.

„Fiatalok és idősek, budapestiek és vidékiek, férfiak és nők, munkások és értelmiségiek, konzervatívok, liberálisok és az önbecsapással leszámolni képes korábbi hívei a rendszernek együtt vallották akkor már: elég a hazugságokból, ideje kimondani az igazságot!” – mondta a videóban Gelencsér.

A Momentum vezetője szerint

az akkori diktatúra külföldi ügynököknek állította be a forradalmárokat,

pedig ők csak azokért az értékekért harcoltak, amik sajnos ma is hiányoznak: szabad oktatás, szabad egyetem, szabad sajtó, szabad választások.

„Most őket ünnepeljük, és azt, hogy kimondták az igazságot, akkor amikor tilos volt. Legyen ez intő jel a hatalom mai birtokosainak is. Az igazságot el lehet leplezni ideig óráig, de az igazság iránti vágyat sosem lehet legyőzni.” – zárta beszédét Gelencsér Ferenc.

Ráhúzták a véres lepedőt az orosz nagykövetségre

A héten minden nap akciózott a Momentum, ez október 23-án, vasárnap sem maradt el. Ezúttal a párt elnöke, Gelencsér Ferenc, feszített ki művéres lepedőt az orosz nagykövetség kerítésére. Erről a pártelnök posztolt a Facebook-oldalán – írja a Momentum közleménye.

Gelencsér szerint október 23-án ki kell mondani az igazságot, az pedig nem más, minthogy Putyin kezéhez vér tapad és vérrel borítja be szomszédunkat.

„A Szovjetunió 1956-ban a magyar néptől, Oroszország pedig most az ukrán néptől akarja erőszakkal elvenni a független létezést, az önrendelkezést”

– írja bejegyzésében a Momentum politikusa.

Gelencsér Ferenc erre az igazságra mutatott rá akciójával és elmondta, hogy ezt az igazságot próbálja elhazudni az orosz vezetés és sajnos a magyar kormány is.

A politikus hozzátette: „Három évtizeddel a rendszerváltás után ismét ott tartunk, hogy hangosan ki kell mondanunk: elég volt az igazságtalanságból, elég volt a hazugságokból!”

Az akció közben a rendőrség is megjelent, igazoltatták Gelencsért.