Nyitókép: Watchara Piriyaputtanapun/Getty Images

Kétmillió ember "repült rá" a népszámlálási kérdőívekre

Infostart
2022. október 8. 16:39
Egy hét alatt nagyot nőtt a kitöltők száma.

Egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet: szombat 13 óráig 1 millió 74 ezer címről 2,4 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe – közölte a friss adatokat a Központi Statisztikai Hivatal szombat délután.

A népszámlálásban mintegy 5 millió cím érintett, vagyis az elmúlt egy hét alatt a címek 21,4 százalékáról beérkeztek a válaszok. Az érintett települések aránya eléri a 99,6 százalékot. A legnagyobb arányban továbbra is Győrladamér településről érkeztek kérdőívek (a kitöltési arány meghaladja a 39 százalékot).

A fővárosi kerületek közül a 17. kerület (29,0 százalék), a 4. kerület (28,5 százalék), és a 15. kerület (27,6 százalék) áll az első három helyen.

A megyék közül

  • Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a kitöltési arány (25,3 százalék),
  • a második Fejér megye (24,1 szálalék), míg
  • a harmadik helyen Pest megye (23,6 százalék) áll.

A megyei jogú városok esetében arányaiban Székesfehérvárról érkezett be eddig a legtöbb kitöltött kérdőív (a kitöltési arány 27,4 százalék), a második Szombathely (26,4 százalék), a harmadik Győr (25,4 százalék).

Budapesten a kitöltési arány jelenleg 23,6 százalékos.

A KSH felhívta a figyelmet arra, hogy az online kitöltés a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az egyébként törvény szerint kötelező adatszolgáltatásnak.

A kérdőív online kitöltése egy 2-3 fős család esetében mindössze fél órát vesz igénybe számítógépen vagy bármely, internetkapcsolattal rendelkező mobileszközön.

Azok, akik nem rendelkeznek internethozzáféréssel, a közkönyvtárak számítógépeit térítésmentesen használhatják a kérdőív kitöltéséhez.

A KHS kiemelte, hogy mindenki, aki online kitölti a népszámlálási kérdőívet, nyereményjátékban vehet részt, ha a kérdőív beküldését követően regisztrál a nyereményjátékra.

A KSH az online kitöltés időszaka alatt naponta öt darab, százezer forint értékű, általános felhasználású vásárlási utalványt sorsol ki a kérdőívet kitöltő és a nyereményjátékra regisztráló háztartások között. A nyereményjáték részletes szabályzata elérhető a nepszamlalas2022.hu/nyeremenyjatek címen - közölte a hivatal.

A népszámlálással kapcsolatos tudnivalókról, kételyekről és érdekességekről Vukovich Gabriella, a KSH elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.