Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Új élmény vár a Budapest és Szeged között vonatozókra

Infostart / MTI
2022. szeptember 27. 20:03
Bővítik a szolgáltatásokat a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged vasútvonalon: meghosszabbított üzemidővel, októbertől kora reggeltől estig egész nap órás ütemben közlekednek az intercity-vonatok, és elérhető lesz a fedélzeti vendéglátás – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón a Nyugati pályaudvaron.

Vitézy Dávid hozzátette: ez csak az első lépés, mert szeretnék elérni, hogy Magyarország összes kiemelt intercity járatán hasonló üzemidő legyen.

Ismertette: a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged vasútvonal Magyarország egyik legforgalmasabb vonala,

  • a járvány előtt 2019-ben 3 millió volt az éves utasszám. A járvány előtti utasszám visszatért: idén
  • az első nyolc hónapban is már 1,9 millióan választották a vasutat ezen a vonalon.

Rámutatott: az autózással versenyképes vasúti szolgáltatáshoz nagyban hozzájárul az, hogy egész nap rendelkezésre állnak az IC-járatok.

Kitért arra, hogy folytatják a távolsági járműpark fejlesztését. A kormány arról is döntött, hogy 39 plusz további 10 intercity-szerelvény beszerzését indítják el. Ezek az új vonatok 7, legfeljebb 9 kocsis új intercity vonatok lesznek, amelyek a MÁV-Start állományába érkező új Siemens mozdonyok mögött korszerű kocsikkal közlekednek majd. Ez azt jelenti, hogy ezzel a beszerzéssel

minden intercityként közlekedő távolsági vonat korszerű, 21. századi jármű lesz Magyarországon,

ezzel szeretnék népszerűsíteni és versenyképesebbé tenni a környezetbarát vasúti közlekedést. Elmondta, hogy az IC+ kocsik megjelenésével egyidőben közel 40 év szolgálat után búcsúznak a napi forgalomból a vonalról a Rába gyártmányú komfortkocsik. Október 1-2. között a MÁV-START járműbúcsúztató programot szervez ezen a 140-es vasútvonalon.

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt: a csoport célja, hogy a közösségi közlekedés valós alternatívája legyen az egyéni közlekedésnek, minél többen váltsanak vonatra vagy buszra az autó helyet. Az IC+ program újabb eleme a most életbe lépő szolgáltatásfejlesztés, járatsűrítés, ami a csatlakozási lehetőségekkel az ország több pontjára biztosítja az eljutást. Ceglédről például át lehet szállni az IC beérkezését követő 5 percen belül Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza irányába - mondta. Tájékoztatása szerint 2023 ősztől Szabadka felé is megindulhat a személyforgalom Szegeden keresztül.

Szeberényi Gyula Tamás Bács-Kiskun megye 2-es választókerületének országgyűlési képviselője üdvözölte a fejlesztést, ami megkönnyíti a kecskemétiek és környéki lakosok életét. Az új lehetőségekkel megfelelő alternatívát nyújt a vasút a közúti közlekedéssel szemben. Reményét fejezte ki hogy ezután sokkal többen fognak vonattal közlekedni.

Vitézy Dávid az InfoRádióban beszélt a fejlesztés részleteiről, a beszélgetést alább meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vasúti szolgáltatások fejlesztése a szegedi vonalon – Vitézy Dávid
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást