Nyitókép: Unsplash.com

A magas fűtési költségek miatt bezárt egy somogyi kollégium

Infostart
2022. augusztus 31. 11:34
Az erdésztechnikusi kollégium Barcstól úgy hat kilométerre az erdőben, az egykori Széchenyi-kastélyban működött.

Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) Dráva Völgye Technikum és Gimnázium arról értesítette a napokban a diákjait, hogy a korábbiaktól eltérően mindegyik kollégistájukat a barcsi kollégiumba várják augusztus végén. Az már csak a belső levelezésből derült ki, azért nem fogadják a diákokat, mert megfizethetetlenül magasra ugrottak a fűtési költségek, és a napi buszoztatás is megdrágult – írta meg elsőként az Atádhír.

A kollégium Barcstól úgy hat kilométerre az erdőben, az egykori Széchenyi-kastélyban működött. A közel száz éve épült kúria és 35 hektáros parkja 1960 óta adott otthont a középiskolának. A birtokon saját kezelésű tanerdő, teljes erdészeti gépsorok, motorfűrészes tanpálya, mezőgazdasági vontatóvezetői tanpálya, képzéshez szükséges tanműhely, csemetekert, minősített lőtér, fegyverszoba, TMK-műhely és gépjárművek segítik a diákokat.

„Remek hely, imádják a gyerekek, egyrészt rengeteg gyakorlati foglalkozásuk volt, másrészt a tanórákon kívül is sok fakultatív, ám a szakmához kapcsolódó programra adott lehetőséget

– nyilatkozta a Népszavának az egyik diák édesanyja. – Egy hete tudták meg, nem mehetnek vissza az idén, hanem a barcsi belvárosba kell költözniük”.

A lap cikke szerint a cirka három tucat diák és szüleik rettenetesen elkeseredtek, úgy érzik, a döntéssel éppen a lényege veszik el a képzésnek. Barccsal semmi bajuk, a közismereti óráikat eddig is az intézmény városi épületében tartották meg, ahová kisbusszal szállították be őket: a jármű többször is fordult velük, komoly üzemanyag-költséget okozva a fenntartónak.

„Fogalma sincs senkinek, hogyan lesznek ezután az órák, a tanárok, akikkel beszéltünk sem tudják. Ami azért komoly kérdéseket vet fel, hiszen csütörtökön kezdődik a tanítás – fogalmazott egy másik szülő – Rigócról bemenni a barcsi koleszba olyan, mintha börtönbe mennél.”