Nyitókép: MTI/Varga György

Szeptembert 5-én leállhat a vasút

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. augusztus 25. 16:00
A mozdonyvezetők szeptember 5-én nulla órától határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek a személyszállításban és árufuvarozásban – számolt be az InfoRádiónak a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke.

A mozdonyvezetők csodálkozva fogadták, hogy a vasúttársaság – beelőzve őket – közleményt adott ki csütörtök reggel, jelezve, hogy bírósághoz fordul, kezdeményezve a sztrájk jogellenességének megállapítását, miközben a szakszervezet hivatalosan még nem is tájékoztatta a nyilvánosságot.

Barsi Balázs elmondása szerint ők csak annyit tettek, hogy a szerdai testületi döntésükről írásban tájékoztatták a MÁV-Start Zrt. elnökét, a közvéleményt pedig a mai napon kívánták volna informálni arról, hogy „megint éleződik a konfliktus”, ezért

szeptember 5-én, nulla órától a személyszállításra és az árufuvarozásra vonatkozóan határozatlan idejű sztrájkba kezdenek.

A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott, kénytelenek sztrájkra készülni, de bízik abban, hogy arra végül nem kerül majd sor, és meg fognak tudni állapodni a vasúttársasággal, emlékeztetve, hogy a sztrájkig még másfél hét van hátra. A MÁV-Start egyik illetésére hivatkozva azt is hozzátette, hogy várhatóan a hétfői napon el is kezdik az egyeztetéseket, mely során a követelésük nem több, és nem kevesebb, mint legutóbb: az inflációs veszteségek miatt elszenvedett 2021-es évi keresetveszteségük kompenzálása.

Barsi Balázs megjegyezte: úgy gondolták, hogy a korábbi konfliktust a március 9-i megállapodással lezárult, csak az azóta eltelt időben a munkáltató semmilyen lépést nem tett a követeléseik teljesítésére.

Vagyis nem tartják elégségesnek, értetett egyet a szakszervezeti vezető, hogy 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedtek a keresetek (tavaly év végéig), illetve hogy ez év elején megvalósult egy 10 százalékos béremelés is. Barsi Balázs úgy fogalmazott: ennek az egészhez semmi köze, hiszen az inflációs veszteségek tükrében ezek csak „nagyon szerény” reálkereset-növekedést jelentenek az elmúlt hat évben. Azt is megismételte, hogy a jelenlegi követelésük a 2021. évi veszteségeik kompenzálására vonatkozik, amivel kapcsolatban a magyar bíróság kimondta, jogszerű, ha emiatt sztrájkolni kívánnak.

Kifejtette: 2021-ben 0 százalékos béremelést szenvedtek el a vasutasok, miközben az infláció hivatalosan 6,7 százalék környékén mozgott. Számításaik szerint a mozdonyvezetők esetében ez hozzávetőlegesen 546 000 forintos bruttó keresetveszteséget jelent. SZÉP-kártyán egyébként ennél „jelentősen” kevesebb összeggel is beérnék – jegyezte meg.

Barsi Balázs szavai alapján március 9-én, a MÁV elnökével folytatott tárgyaláson – arra is tekintettel, hogy az orosz–ukrán háború miatti menekültválság akkor volt kialakulóban – aláírtak egy olyan megállapodást, ami már csak 300 000 forint kompenzációról szólt, és úgy álltak fel a tárgyalóasztaltól, hogy ennek kifizetése teljesülésre kerül, de ez azóta sem történt meg.

Azt is hozzátette: hogy magánemberként nem túlzottan, de mint a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke optimista abban, hogy felelőssége van a kialakult helyzetben a munkáltatónak, jelesül a MÁV-nak és a MÁV-Start Zrt.-nek, melyek találnak majd arra megoldást, hogy a megállapodást teljesítsék. „Nincs több követelésünk, mint ami a megállapodásban benne volt” – ismételte meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szeptembert 5-én leállhat a vasút
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást