Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Elhalászta a Mi Hazánk az Andrássy utat a Pride elől

Infostart
2022. július 22. 09:32
Nem tartanak saját rendezvényt a szombati napon.

„Jelen állás szerint nem tartunk saját rendezvényt, az Andrássy utat visszaadjuk a normális embereknek, családoknak” – fogalmazott a Népszava megkeresésére Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, miután a párt lefoglalta az Andrássy utat – és több budapesti közteret – a szombati napra, a Budapest Pride elől.

A lapnak a TASZ jogásza azt mondta: formálisan nem sért jogot az, aki nem tart meg egy bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlést. A rendőrségnek ugyanis nincs joga valamiféle „megvalósulási” feltételt támasztani, sem ellenőrizni azt, hogy a gyűlést megtartják-e. A jogász ugyanakkor arra is kitért, hogy

a gyülekezési jog nem használható mások véleménynyilvánításának az ellehetetlenítésére,

márpedig a Mi Hazánknak bevallottan ez volt a szándéka, még ha ezt nem is sikerült elérnie.

A Pride felvonulás ugyanis nem marad el: idén a pesti alsó rakparton vonulnak majd a Szabadság térre