Nyitókép: Facebook/Novák Katalin

Aláírta az alaptörvény módosítását Novák Katalin

Infostart
2022. július 22. 18:01
Azt közölte, hogy alkotmányos kötelezettségének tett eleget.

Kedden fogadta el a parlament az alaptörvény 11. módosítását. Ennek értelmében a jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon, míg a megye elnevezést vármegyére változik a magyar közigazgatásban. A két választás közös eljárásban történő lebonyolítását a költségek csökkentésével indokolták a Fidesz és a KDNP képviselői, míg az átnevezésnél a történelmi hagyományokra hivatkoztak.

Novák Katalin államfő pénteken közösségi oldalán jelentette be, hogy aláírta a módosítást.

A köztársasági elnök szerint az alaptörvény akkor tudja értékmérő szerepét betölteni, ha stabil, mégis előállhat olyan helyzet, melyben változtatni kell. "Különösen igaz ez február óta, hiszen a háború miatt az ország helyzete és mindennapi életünk körülményei drámaian változnak. A kedden megszavazott alkotmánymódosításnak azonban nem látom kényszerítő indokát. Alkotmányos kötelezettségemnek tettem eleget, amikor a mai napon az Alaptörvény tizenegyedik módosítását aláírtam" - közölte.