Nyitókép: seb_ra/Getty Images

Felmérték a várakozási időt a szakellátásban – mutatjuk

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2022. július 18. 06:00
Az átlagos betegvárakozási idő mostanra elérte a 30 napot a járóbeteg szakellátásban. Az előjegyzési időszak szakterülettől függően változó, 3-tól 68 napig terjedhet – derült ki a Medicina 2000 Magyar Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség felméréséből.

2022 májusában 44 tagintézményükben mérték fel, hogy mennyit kell várakoznia a betegeknek ahhoz, hogy bejussanak egy szakrendelésre – mondta érdeklődésünkre a Medicina 2000 magyar Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke. Pásztélyi Zsolt hozzátette: a felmérést 2016 óta egy-két évente végzik, bár a koronavírus-járvány miatt két év kimaradt. Idén, a szokásostól eltérően erre májusban került sor, hogy lássák, mivel is vágnak neki a pandémiás időszak után az ellátásnak.

Az eredmények alapján elmondható, hogy az elmúlt esztendőkben folyamatosan nőtt a tizenvalahány szakmának az átlaga, vagyis

míg 2016-ben még 20 nap volt az összátlag, addig ez mára már 30 nap.

A legkedvezőtlenebb helyzet a diabetológiában és az angiológiában, tehát az erek vizsgálatánál tapasztalható – tette hozzá. Előbbi esetében 12,5 napos romlás volt mérhető, amivel 45 napra ugrott az átlagos várakozási idő, utóbbinál 11,5 nappal nőtt a várakozási idő, elérve az átlagosan majd 54 napot.

Kedvező elmozdulás látható viszont a kardiológia esetében, ahol csaknem 10 nappal csökkent, így már „csak” 48,72 nap az átlag várakozási idő, de a gasztroenterológia szakrendeléseken is 9 nappal, 31 napra rövidültek a betegfogadási listák. Rajtuk kívül még a szemészeti szakrendeléseken látható érdemben javuló helyzet, itt 3,4 napos javulással nagyjából az átlagosra (29,6 napra) rövidült a betegfogadási listák hossza.

Pásztélyi Zsolt ugyanakkor kiemelte, hogy a pandémia eltolta az ellátásokat. Számos háziorvos kevésbé ért rá, így az ottani kontrollok sokszor „felcsúsztak” a járóbeteg-szakellátásba, most pedig, miután a járvány alábbhagyott, a betegek is jobban jönnek, pótolva az elmaradt kontrollokat, így aztán

egy enyhe, a 2019-es évhez képest összességében négynapos emelkedés látható.

A szakember megjegyezte, korábban a felméréseket novemberben végezték, de most nem akartak addig várni, várhatóan viszont sort kerítenek az értékelésre ősszel is.

A Medicina 2000 Magyar Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a betegfogadási idők változását monitorozni kell, és amennyiben szükséges, finanszírozási eszközökkel kell beavatkozni a fekvőbeteg-ellátásban már sikerrel alkalmazott technikák bevezetésével, például a háziorvosi gyógyszerfelírási jogosítványok kiterjesztésével a nagy terhelés alatt lévő szakmákban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felmérték a várakozási időt a szakellátásban – mutatjuk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást