Nyitókép: GaborBalla / Getty

Leáll a Fertő tavi beruházás, ez új reményt ad a tó barátainak

InfoRádió
2022. július 13. 10:12
Az állam a gazdaság védelme miatt függeszti fel az óriásberuházást. A Fertő tó Barátai Egyesület új lehetőséget lát a 9 milliárdos projekt leállításában.

"Ez részben öröm, mert lehetőség arra, hogy végre meghallgatnak bennünket és betartják azokat a törvényeket, amelyek az ilyen jellegű beruházások átláthatóságára vonatkoznak" – fogalmazott a Fertő tavi beruházás leállítása kapcsán a Fertő tó Barátai Egyesület elnöke. Major Gyula abban bízik, ha áttervezik a komplexumot, a szakemberekkel együtt lehetőségük lesz konstruktív ellenzőként támogatni az új terveket.

"Kikötőkre és strandra nyilván szükség van, de nem szeretnénk szállodát, apartmanházat és műfüves focipályát. Jó lenne, ha a betonépületek helyett visszaállhatnánk az eredeti stílusra, a faanyagból készült nádfedeles cölöpházakra" – mondta az egyesület elnöke. Az elképzelések szerint az állami óriásberuházás keretében egyebek mellett négycsillagos szálloda, 800 férőhelyes parkoló, kemping és látogatóközpont is épülne az UNESCO világörökség magánterületén.

Kérdéses szerinte az is, hogy szükség van-e a jelenlegi, kétszáz vitorlás befogadására alkalmas fertőrákosi kikötő méretét megnégyszerezni, annál is inkább, mert úgy lement a Fertő tó vízszintje, hogy most már csak egy szűk folyosón tudnak kimenni a hajók a nyílt vízre.

"Előfordulhat, hogy nemcsak a 85-ös főúton lesznek torlódások, hanem a Fertő tavon is"

– mondta Major Gyula. Szerinte a beruházás eddigi szakasza is maradandó természeti károkat okozott, és az építkezéssel érintett környezetet amennyire lehet, rehabilitálni kell.

"Betemettek egy öblöt, ahol a cölöpházak voltak, de nyilván nem fogják kikotorni. Valószínű, hogy a feltöltött területekre már nem ugyanaz a növényvilág kerül vissza, ami eredetileg ott volt. A Fertő tó iszapja eléggé sós és ásványi anyagokban gazdag, ebből adódóan kevés növényt lehetne odaültetni" – jelentette ki.

A Sopron Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. szerint kormányhatározat rendelkezik arról, hogy melyek azok az állami beruházások, amelyeket az orosz–ukrán háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében felfüggesztenek. Ebbe a körbe tartoznak a Fertő part magasépítészeti munkálatai. A folyamatban lévő mélyépítési munkák befejeződnek, a beruházás további részeit pedig részben a tervek felülvizsgálata miatt határozatlan időre felfüggesztik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Leáll a Fertő tavi beruházás, ez új reményt ad a tó barátainak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást