Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Jelentősen emelkedett a strandbelépők ára, de még ez is kevés lesz

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2022. július 3. 08:00
Jelentős költségemelkedést kellett elkönyvelniük a fürdőknek, a belépők árai azonban nem követték a kiadásokat, átlagosan 20-25 százalékkal drágultak a fürdőjegyek, ennél nagyobb mértékű emelést nem mertek meglépni – mondta a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Miután a klasszikus strandszezon kezdete május 1-je, a nyári iskolai szünetre már minden magyarországi fürdő teljes kapacitással várja a vendégeket. Drágulás idén is van, bár a szükségesnek vélt emelést senki sem tudta vagy akarta meglépni, miután az olyan drasztikus mértékű lett volna, ami a vendégforgalom eséséhez vezethetett volna – mondta megkeresésünkre Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Emlékeztetett, az elmúlt két évben az önkormányzati, illetve többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági katonaságoknak, így a magyarországi fürdőüzemeltetők mintegy 95 százalékának jogszabály tiltotta az áremelést. Ez júniusban veszítette hatályát, a fürdők zöme pedig már meg is lépte az áremelést. Ennek

mértéke jellemzően 20-25 százalék, de bizonyos jegytípusoknál, szolgáltatásoknál magasabb is lehet

– ismertette a főtitkár, aki szerint ennél magasabb mértékű emelésre lett volna szükség, hiszen például az energiaárak is drasztikusan elszálltak. Tavalyhoz képest 70 és 200 százalék közötti áremelést kellett elszenvedniük az új áramszerződések miatt – panaszolta. De a vízkezelési anyagok ára sem csökkent, nem beszélve a minimálbér és a garantált bérminimum év elejei emeléséről, amik összességében mindenképp indokolttá tették azt a mértékű drágulást, amit most a fürdővendégek tapasztalhatnak – ismételte meg.

Balogh Zoltán úgy véli, a legalább 25 százalékos emelés részint kompenzálhatja a fürdőket, de most mind igyekeznek racionalizálni a költségeiket, de szerinte nem ez lesz a legjobb évük, noha az időjárás a jelek szerint a fürdőkkel van.

A Magyar Fürdőszövetség mindazonáltal jó vendégforgalomra számít. Mint fogalmazott, a belföldi turizmus, hála a SZÉP-kártyának is, szépen muzsikál, és a külföldi vendégek is részben visszatértek, még a fővárosba is, noha az ukrajnai háború „okoz problémákat”, mert nemcsak az orosz és ukrán vendégek maradnak el, hanem olyan nyugati turisták isi, akik félnek olyan országba utazni, ami határos a háborús övezettel. A főtitkár pozitívumként tette hozzá, hogy a Covid-korlátozások elmúltával a határ menti fürdőkben megjelentek az ingázó vendégek. Összességben abban reménykednek, hogy a 2019-es évhez hasonló vendégforgalmi adatokkal lehet majd idén is számolni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagyot emeltek a fürdők, de mégsem
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást