Nyitókép: Forrás: Facebook

Gázszállítás: Szijjártó Péter fontos ügyekben egyezett meg az orosz féllel

Infostart / InfoRádió
2022. június 21. 11:48
Egyetlen külföldi partner sem jelezte, hogy kiszállna a Paks 2 beruházásból – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV-ben. Hozzátette: az uniós szankciós csomagoknak sem része a nukleáris energia.

Szijjártó Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a globális minimumadó ötlete évek óta tematizálja a világgazdasági diskurzust. Emlékeztetett, az OECD-n belül sikerült elérni egy kompromisszumot, amely keretein belül a nagy techvállalatok és a globális minimumadó kéz a kézben fog járni, sikerült kialkudni egy átmeneti időszakot is, de tavalyhoz képest óriási változások történtek a háború miatt.

A globális minimumadó a miniszter szerint a termelővállalatokra plusz adóterhet jelentene, amely miatt munkahelyek ezrei, tízezrei kerülnének veszélybe Magyarországon. Az extraprofitadót viszont nem vetik ki a termelővállalatokra.

A globális minimumadó Szijjártó Péter szerint Magyarország versenyképességének romlásával járna,

ezért is döntöttek úgy, hogy ebben a formában, ebben az időszakban nem tudják támogatni a bevezetését.

A napokban telefonon beszélt a Gazprom vezérigazgatójával, valamint Oroszország energiaellátásért is felelős miniszterelnök-helyettesével, miután felmerültek olyan hírek, hogy egyes országokba a Gazprom leállítja a gázszállítást. A külügyminiszter arra kérte őket, hogy ha adott esetben Bulgárián keresztül a tranzit ellehetetlenül, akkor más útvonalakon kapjuk meg a gázt, erre ígéretet tettek.

Technikai problémák miatt Németországba, Franciaországba, Olaszországba drasztikus módon lecsökkent az Oroszországból érkező gázszállítás – fejtette ki a miniszter. Mint mondta,

Magyarország a tervezett mennyiség 88 százalékát kapta meg Oroszországból.

A déli szállítási útvonalon teljes mértékben az a mennyiség érkezett, amire számítottak, nyugatról viszont csökkentett mennyiség jött a technológiai problémák miatt. Ezért Szijjártó beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, hogy mindaddig, amíg fennáll a nyugati irányból a technológiai probléma, az oda nominált mennyiséget irányítsák át a déli útvonalra, hogy hiánytalanul megérkezzen minden mennyiség.

A gázszállításról szóló szerződést tavaly szeptemberben kötötték az oroszokkal, ami 15 évre szól. Arra a kérdésre, hogy az Eurostat adatai szerint nálunk csak a litvánok veszik drágábban a gázt, azt mondta: ezek a hosszútávú szerződések titkosak, az orosz és a magyar szerződésaláíró vállalat tudja a részleteket.

A háborúval kapcsolatban világos az álláspontjuk: kiállnak az ukránok mellett, elítélik a katonai agressziót, az ország energiaellátása egy másik kérdés – ezt már Paks 2 építésével kapcsolatban mondta Szijjártó Péter. Nem tartja véletlennek, hogy a brüsszeli szankciócsomagok közül a legelső kimondta, hogy semmilyen módon nem része a szankciócsomagoknak a nukleáris energia.

„Amikor az ország megépít egy atomerőművet, az jelenti a legkevesebb függőséget, mert onnantól kezdve csak fűtőelemet kell vásárolni, ami nem olyan napi műfaj, mint a földgáz vagy a kőolaj”
– fogalmazott.

December 30-án kapta meg a legmagasabb orosz kitüntetést Szijjártó Péter Szergej Lavrov külügyminiszertől. Erről a miniszter azt mondta: nem gondolkodott azon, hogy visszaadja a „Barátságért” kitüntetést, mert

mindannak, ami a békeidőben, a háború előtt történt, nincs relevanciája a háborús időszakban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szijjártó Péter az energiaellátásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást