Nyitókép: balatonakali.hu

Már Balatonakali is büszkélkedhet menetrendi hajójárattal

Infostart
2022. június 20. 13:30
A nyári szezonra Balatonakalinak is van már menetrendi hajójárata, amelyet pár éve beszüntetett a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart).

Koncz Imre (független) polgármester a távirati irodának nemrégiben felidézte, hogy a Balatonakalit érintő menetrendi hajózást annak gazdaságtalanságára hivatkozva szüntette be a Bahart, majd a település közforgalmú kikötőjét is el kívánta adni. Végül sikerült megállapodni az állami többségi tulajdonú céggel, amely 25 évre használatba adta a kikötőt a helyi önkormányzatnak.

A polgármester elmondta, a hajózás beindításáért az északi parti település a Beachboat Kft.-vel kötött szerződést, amelyet két magyar vállalkozó alapított. Ennek értelmében nyár végéig minden péntektől vasárnapig rendszeres mentrendi hajók indulnak Balatonakaliból a túlsó partra, Balatonszemesre, összehangolva a Bahart menetrendjével.

A Beachboat Kft. a célra megvásárolta és némileg átalakította a Bahart Arács nevű, 70 utas befogadására alkalmas, büfét is működtető hajóját, amely csütörtöktől vasárnapig strandhajóként és sétahajóként is funkcionál, a helyi kikötőből indulva. A település önkormányzata egymillió forinttal támogatta a hajózás beindítását, amiért cserébe a helyi lakosok ingyen utazhatnak a menetrendi járatokon.

A polgármester szombat délután, az első közforgalmi hajó indulása alkalmából tartott ünnepségen köszönettel szólt Kontrát Károly képviselő segítségéről, a Bahart együttműködéséről, az összefogásról, az erős, támogató helyi közösségről, az Arács nevű hajó működtetőiről, majd utalt a rengeteg tárgyalásra, megbeszélésre, a kitartó munkára, ami megelőzte a mostani ünnepi pillanatot – számolt be a Veol.hu.

A megyei híroldal tudósítása szerint Koncz Imre arra is kiért, hogy unió pályázaton elnyert 135 millió forintból horgászturisztikai fejlesztést valósítanak meg, melynek része lesz a kikötő is, amit már megkezdtek, és egy év múlva befejezik. Tervezik kulturált mosdó, valamint parkoló és zöld területek létrehozását.

„Megígértük, megcsináltuk: újra indul menetrendszerinti hajójárat a balatonakali kikötőből” – emelte ki a többi között Kontrát Károly az eseményen. Megjegyezte, az ittenihez hasonló történt Balatonalmádiban, Balatonudvariban, és Balatonkenesén is.