Nyitókép: Pixabay

Így fest a felsősök nyelvtudása

Infostart
2022. június 20. 21:25
Az Oktatási Hivatal 2021-ben is felmérte a hatodikos és a nyolcadikos általános iskolások nyelvtudását. Az eredményekből kiderül: még mindig főleg a nyugati országrészben és a kisebb településeken tanulnak németet első idegen nyelvként, az angol viszont egyre nagyobb teret hódít – írja az Eduline.

A hatodikosok egy A1-es, vagyis kezdő szintű, az olvasott és a hallott szöveg értését mérő feladatokat kaptak, a nyolcadikosoknak pedig egy kicsit magasabb szintű, A2-es feladatlapot kellett kitölteniük.

Bár az angolt tanulók aránya az előző évekhez képest nőtt – a diákok háromnegyede ebből vizsgázott –, a dunántúli megyékben még mindig magasabb a németet tanulók aránya, mint az országos átlag. Ennek oka az osztrák határ közelsége lehet, de egyébként is jellemző a községi iskolákra a németoktatás, jegyzi meg az oktatási szakportál.

Budapesten, valamint a dél-dunántúli és az észak-alföldi településeken érték el a legjobb eredményeket a diákok, míg a nyugat-dunántúli megyék teljesítettek a leggyengébben, derül ki az Oktatási Hivatal kutatási összefoglalójából.

Országos szinten viszont javultak az eredmények. Mindkét évfolyamon sokan értek el maximális vagy ahhoz közeli pontszámot angolból, míg a németet tanulóknál gyakoribb volt a 60-45 százalékos teljesítmény, de a korábbi évek eredményeihez képest ez is javulást mutat. A németteszten nagyjából ugyanolyan lett az átlagpontszám, mint az előző felmérésen, míg az angolosoknak a hallott szöveg értését mérő rész jobban sikerült a korábbiaknál.

A felmérésben az iskolák 28 százaléka ért el kiemelkedően jó eredményt, 15 százalékuk gyengén, 57 százalékban pedig közepesen teljesítettek a diákok.