Nyitókép: Pixabay

Izgalmas lesz a pünkösdi hétvége időjárása

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2022. június 1. 17:32
Meleg, nyárias idő lesz szombattól hétfőig, de többfelé záporok és zivatarok is előfordulnak majd.

A pünkösdi hosszú hétvégét sokan töltik majd pihenéssel, szabadtéri programokkal, ezért most különösen érdekes, hogy milyen lesz az időjárás az következő napokban.

Mesterházy András, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa érdeklődésünkre elmondta, nem lesz egyértelmű az időjárás: az átlagosnak megfelelő nyári időre lehet számítani, de gomolyfelhők képződnek napközben a többórás napsütés mellett, és elsősorban szombaton kell nagyobb területen záporokra, illetve zivatarokra számítani – főként a nap első felében lehetnek kiterjedtebb záporos, illetve hivatalos gócok.

Vasárnap várhatóan kevés helyen fordulhat csak elő zápor és zivatar, de ez a nap sem lesz teljesen csapadékmentes. Pünkösdhétfőn elsősorban az ország nyugati-délnyugati megyéiben kell elszórt jelleggel záporokra, illetve zivatarokra készülni.

Az előrejelzés szerint alapvetően meleg, nyári időre lehet számítani, a maximumok 24, illetve 30-31 fok között alakulnak, a déli, délkeleti illetve tiszántúli megyékben mérhetjük majd a 30 fok közeli értékeket, a Dunántúl északi felén, illetve Budapest környékén döntően 25-27 fok környékén alakulhatnak a maximumok, és az éjszakák is viszonylag enyhék lesznek.

"Nem várható érdemi hideg, illetve melegfronti hatás, de az időjárásra különösen érzékenyen reagálóknál esetleg megjelenhetnek tünetek, elsősorban szombati nap során" – mondta a meteorológus, emellett 7 körüli UVB-sugárzásérték lesz a naposabb országrészekben, ez erősnek vagy nagyon erősnek számít. Most is érvényes, hogy napközbeni 11, illetve 3 óra közötti időszakban lehetőleg csak 15-20 percet tartózkodjunk napon, és a gyerekeket is próbáljuk meg ebben az időszakban árnyékban tartani.

A pünkösdi hétvége után sem várható jelentős hőmérséklet-változást Magyarország területén, a folytatásban állandósulnak a 25-30 fok közötti körüli maximumok, ettől sem jelentősen hűvösebb, sem érdemben melegebb nem várható a következő 7-10 napban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Izgalmas lesz a pünkösdi hétvége időjárása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást