Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Esélye sem volt a vétlen sofőrnek, családja is szörnyű állapotban – képek

Infostart
2022. május 11. 21:38
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat a másik sofőrrel szemben, aki tehergépkocsijával áttért a szemközti sávba, és letarolta a személyautót.

A vádirat szerint a Pest megyében élő férfi – az ügy vádlottja – 2021. június 24-én délután jó látási és derült időjárási viszonyok mellett az 52-es számú főúton, Solt irányába mintegy 70 km/h sebességgel közlekedett pótkocsis teherautójával.

Figyelmetlensége miatt későn észlelte, hogy az előtte haladó jármű a balra kanyarodási szándéka miatt lassított, majd megállt. Emiatt a vádlott a járműszerelvényt intenzíven fékezte és balra kormányozta, ezáltal áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a vele szemből szabályosan közlekedő személyautó bal elejének. Az ütközést követően a személyautó az útpadka melletti füves területre sodródott – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében.

A baleset következtében a vétlen jármű biztonsági övet használó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Mellette ülő felesége és a hátul ülő egyik kisgyermek súlyos, maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az autó hátsó ülésén, a vezető mögött gyermekülésben utazó kisebbik gyermek közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.