Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Vízügy: fel kell készülni, vízhiány lesz

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2022. március 24. 13:54
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint az utóbbi húsz év árvizei helyébe lépett az elmúlt öt év csapadékszegény időszaka, ami új feladatokat generál az ország két kitüntetett térségében.

Készülnünk kell a vízhiányra - mondta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István.

"Nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha az utolsó húsz évet nézzük Magyarországon. Húsz év átlagában az árvizek dominálnak, emlékezhetünk 2013-ra a Duna esetében, 2014-ben a Murára, 2010-ban a Sajóra és a Hernádra, 2006-ban a Dunára és a Tiszára is, sorolhatnám. Ugyanakkor az utóbbi öt évben komoly vízhiány lépett fel, és igazából szeretnénk támogatni vízzel az öntözést, a mezőgazdaságot. Nem könnyű" - mutatott rá Láng István.

Hogy mely területen a legnagyobb probléma a szárazság, arról azt mondta, három területet kell megkülönböztetni:

  1. Nyugat-Magyarország, dombvidékek: itt viszonylag több a csapadék
  2. folyók mentén: közvetlen szivattyúzás, gravitációs vízpótlás teszi elérhetővé a vizet
  3. Homokhátság, Nyírségi hátság: a vízpótlás csak csapadékból történhet, csapadékhiány lépett fel, szárazság van.

A nagyüzemi mezőgazdaság tehát a vízpótló rendszerek bővítésével menthető meg, de ez a bővítés Láng István szerint zajlik is.

"Az olyan víztereinkből, mint a tiszalöki vagy a kiskörei tározó, gravitációs módon tudunk vizet pótolni, viszont ahol a Tisza nagyon alacsony, például Csongrád térségében, ott szivattyús vízkivételre szorulunk"

- ecsetelte.

Szerinte a vízhiányra kidolgozott stratégiák megfelelőek lehetnek arra, hogy a hátrányba került térségek vízhiányát megoldják, "legalább a korábbi, de inkább jobb színvonalon alakuljanak ki életközösségek a mezőgazdaság, a feldolgozóipar vagy a kis falvak mentén".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vízhiány lesz - Láng István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást