Nyitókép: Rosta Tibor

Toroczkai László: vagy meg kell nyerni a választást, vagy barikádra kell menni

Infostart
2022. március 15. 18:18
Ultimátumot adott Márki-Zay Péternek a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

Magyarország már nem független, szuverén állam – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a párt március 15-i rendezvényén. Arról beszélt, hogy az eddigi magyar kormányfők egyszer sem mondtak ellen a globalista telefonhívásoknak, ezért nincs önálló magyar nemzetgazdaság.

Toroczkai László szerint van olyan információ, amit Márki-Zay Péter még nem mondott el magáról a nyilvánossagban. „Ha nem teszi meg április 3-áig, megteszem én" - emelte ki a 24.hu tudósítása szerint.

Az ellenzéki párt elnöke hozzátette, a magyar történelem során nem fordulhatott elő korábban, hogy Magyarországnak más állampolgárságú miniszterelnöke legyen. Ezzel Márki-Zay Péterre utalt, akinek kanadai állampolgársága is van.

A választásról azt mondta: vagy meg kell nyerni, vagy barikádra kell menni.

"Nem az a célunk, hogy ott legyünk a Parlamentben.

Az a célunk, hogy a programunkat győzelemre vigyük"

- emelte ki beszédében Toroczkai László.

A Mi Hazánk elnöke szerint Magyarország talpra állítása csak a kormányzásuk, illetve a Virradat elnevezésű programjuk végrehajtása révén lehetséges.

Toroczkai László közölte: ezt a programot ugyanis nem a "belpesti, lipótvárosi antimagyar értelmiség", nem "Ron Werber és Finkelstein", hanem a traktorból kiszálló gazda, a katedráról oktató tanár, vagyis a magyar emberek javaslata alapján fogalmazták meg.

A Virradat program az egyetlen kivezető út a válságból, mert sem a Fidesz, sem a balliberális tömb nem akar szembemenni az egypólusú globalista világrenddel, csak a Mi Hazánk - tette hozzá a politikus.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese úgy vélekedett: az elmúlt időszakban "veszélybe került a szabadságunk, a függetlenségünk", mert a világjárvány következtében a második világháború óta példátlan korlátozásokat vezettek be, miközben a gazdagok még gazdagabbá, az egyszerű emberek pedig vesztessé váltak.

A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) világkormányként viselkedik, a Fidesz és a balliberális tömb pedig egyaránt a vakcinagyártók oldalára állt - mondta.

A továbbiakban azt hangoztatta, hogy az orosz-ukrán konfliktus valójában Oroszország és az Egyesült Államok háborúja, amelynek az árát nem fizethetik meg a magyarok, illetve a kárpátaljai magyarok nem válhatnak egy őket elnyomó rendszer "golyófogójává".

A Mi Hazánk elutasítja, hogy amerikai NATO-katonák szolgáljanak Magyarországon. Szintén elutasítják Ukrajna európai uniós tagságát, a migránsok betelepítését és "az iskolák ajtaján kopogtató LMBTQ-lobbi" tevékenységét. Ez utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "a családban az anya nő, az apa férfi, két férfi és egy kutya nem család".

Szerdán 18 órától Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.