Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Két nagyobb politikai rendezvény lesz március 15-én

Infostart
2022. március 15. 08:00
Orbán Viktor a Kossuth téren mond beszédet, Márki-Zay Péter az ellenzéki összefogás megemlékezésén beszél Donald Tusk után.

Az idén "Éljen a magyar szabadság!" mottóval meghirdetett központi rendezvények reggel 9 órakor kezdődnek a Parlament előtti Kossuth téren a hagyományos zászlófelvonással. Ezt követően ingyenesen lehet megtekinteni a Szent Koronát az Országházban.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) március 15-ére ismét megszervezte a Békemenetet. A gyülekező 12 órakor lesz a Komjádi uszoda előtt, az Elvis Presley térről a Margit híd felé indulnak, ahonnan a Szent István körúton a Nyugati pályaudvar érintésével a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd az Alkotmány utcán keresztül érkeznek meg a Kossuth térre.

Az ott felállított színpadon mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök 15 órakor.

Három éve voltak lengyel vendégek, idén lemondták a különvonatot az ukrajnai háború kapcsán kialakult menekülthelyzet miatt, de lesznek lengyel résztvevők. A korábbi hírek szerint ott lesz viszont az olasz nemzeti-konzervatív szakszervezet, az UGL népes küldöttsége, illetve a spanyol Solidaridad szakszervezet és a Roma Szeretetszolgálat is.

Az Egységben Magyarországért kormányváltó nagygyűlést hirdetett március 15-én 15 órára a Műegyetem rakpartra, "Hatalom a népé" címmel.

A rendezvényen beszédet mond (sorrendben):

Iványi Gábor, lelkész és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítója
Donáth Anna (Momentum)
Karácsony Gergely (Párbeszéd)
Jakab Péter (Jobbik)
Tóth Bertalan (MSZP)
Schmuck Erzsébet (LMP)
Dobrev Klára (DK)
Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnöke
Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje (várhatóan 15.50 körül kezd)

A nagygyűlés várhatóan 16.20-ig tart.

Családi programok

A Várkert Bazár és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum is egész napos programokkal várja a családokat. Továbbá a nap folyamán ingyenesen lehet megnézni a Szent István-termet és a Hauszmann-sztori kiállítást, továbbá az Új világ született kiállítást is a Déli Palotákban, valamint a pénteken megnyílt Gábor Áron rézágyúját a középpontba állító Lészen ágyú című tárlatot.

A központi programok mellett országszerte tartanak különböző ünnepi rendezvényeket.