Nyitókép: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Élőben a Nyugati pályaudvarról: már tömegesen érkeznek a menekültek

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2022. február 28. 19:24
A többség még abban reménykedik, hogy néhány napon belül hazatérhet, de sokan már a nyugat-európai rokonok felé veszik az irányt – mondta az InfoRádió helyszíni tudósítója.

A Nyugati pályaudvaron már legalább háromszáz ukrajnai menekült vár a sorsára, de az egyik délutáni, nyíregyházi vonatról mintegy kétszázan csatlakoztak hozzájuk. Őket többen fogadják, a rendet a BRFK biztosítja a készenléti rendőrség és önkormányzati rendészek segítségével, és nagyon sokan segítenek a Magyar Református Szeretetszolgálat zöld dzsekis aktivistái, ők ivóvizet, üdítőt, teát és élelmiszert osztanak az érkezőknek, de még ennél is sokkal fontosabb az a munkájuk, hogy gyűjtik a szálláshelyigényeket, illetve toboroznak tolmácsokat – jelentette az InfoRádió tudósítója.

Sokan érkeznek ide a Nyugati pályaudvarra Budapest lakosai közül olyanok, akik beszélnek ukránul, illetve oroszul, sőt szükség van angolul beszélőkre is, ők fogadják azokat, akikkel magyarul nem lehet szót érteni. Tudósítónk információi szerint a menekültek többségének konkrét úti célja van, és amíg oda el tud jutni, addig már van szállása is. Sokan ajánlják fel, hogy bárkit befogadnak a lakásukba, de volt olyan eset, amikor egy Beregszászról érkező férfinek egy idősebb nő kifizette a Prágába szóló vonatjegyét, mert máshogy nem tudták volna megoldani.

A menekültek jellemzően három irányban indulnak tovább. Vannak olyanok, akik egy távolabbi országba repülővel utaznak tovább, őket a repülőtér felé irányítják. Ők jellemzően jobb anyagi helyzetben lévők, vannak közöttük nem ukrán állampolgárok, hanem külföldi, részben például színes bőrű cserediákok, akik eddig tanultak és dolgoztak Ukrajnában, és most nekik is el kellett menekülniük. Másokat, akik vonattal utaznak tovább, a Nyugati pályaudvarról átirányítják a Keleti pályaudvarra, és maradnak azok, akiknek egyelőre nincsen szállásuk vagy nincs konkrét úti céljuk.

Az érkezők 80-90 százaléka rendelkezik valamilyen magyarországi vagy jellemzően nyugat-európai kapcsolattal, elmondásuk szerint azért, mert Ukrajnában az elmúlt években-évtizedekben egy férfinak három lehetősége volt: vagy otthon dolgozott nagyon kevés pénzért, vagy otthon dolgozott jóval több pénzéért, tehát cigarettacsempészként, és amit a legtöbben választottak, hogy elhagyták a családjukat, és Nyugat-Európában dolgoznak és a keresetüket hazautalják. Ezek azok a férfiak, akik most nem tudnak hazamenni a családjukért, hiszen akkor besorozzák őket, hanem megvárják a választott hazájukban a családjukat, esetleg már útban vannak Magyarországra, hogy itt a pályaudvaron várják az érkező édesanyát, nagymamát vagy gyereket.

"Jönnek gyerekek is, láttam egy családot pokrócokba csavart, nagyon fázó, nagyon éhes gyerekekkel, ők az elmondásuk szerint három napja nem aludtak,

és az utóbbi két napban nem is nagyon ettek, mert ami volt, azt a gyerekeknek adták. Ők még egyelőre nem tudják, hogy hová mennek, bár több Nyugat-Európában élő honfitársuk felajánlotta, hogy vagy eljönnek értük vagy pedig ha ki tudnak jutni, akkor fogadják őket. Mindenki, akivel beszéltem azt a reményt dédelgeti, hogy néhány napon belül visszatérhetnek Ukrajnába, bár ha igazán őszinték magukhoz, akkor tudják, hogy ez nagyon kevéssé valószínű" – jelentette a helyszínről tudósítónk.

A Nyugati pályaudvaron a 10-es, 11-es, 12-es és 13-as vágány előtt a készenléti rendőrség kordonnal körbezárt egy részt, ide helyezik el azokat, akiknek végképp semmilyen úti céljuk nincs, nincsen pénzük és tisztázatlan az állampolgárságuk, a jogállásuk vagy a szándékuk. Többször van ebből probléma, mert az emberek széthagyják a csomagokat, és ezért a rendőrök meglehetősen erőteljesen szólnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Élőben a Nyugati pályaudvarról: már tömegesen érkeznek a menekültek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást