Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Koronavírus – Az Ab visszautasította a kötelező védőoltásáról szóló jogszabály elleni panaszokat

Infostart / MTI
2022. február 18. 16:33
Formai okból visszautasította a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló kormányrendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság (Ab) - közölte a testület a honlapján.

A támadott jogszabály szerint a munkáltató elrendelheti, hogy foglalkoztatottja meghatározott időn belül vegye fel a koronavírus elleni védőoltást, ha pedig ez nem történik meg, akkor fizetés nélküli szabadságot rendelhet el, továbbá egy év elteltével felmentéssel vagy felmondással azonnal megszüntetheti a munkavállaló jogviszonyát.

A rendelet ellen mintegy húsz indítványozó fordult az Ab-hoz, amely az indítványokat egy eljárásban bírálta el.

Az indítványozók a többi között azzal érveltek, hogy az alapvető jogok veszélyhelyzeti korlátozásánál is meg kell felelni annak az alaptörvényi feltételnek, hogy alapjogot korlátozni csak szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan lehet. A védőoltás felvételének elmulasztásához fűzött joghátrányok viszont olyan súlyos anyagi és erkölcsi következményekkel járnak, amelyek nincsenek arányban a pandémia visszaszorításának céljával.

Továbbá szerintük a szabályozás azzal, hogy az oltást a munkáltató intézkedésén keresztül gyakorlatilag kötelezővé teszi, sérti a testi és lelki integritáshoz való jogot.

Az indítványozók aggályosnak tartották azt is, hogy az oltatlanok homogén csoportjában hátrányt szenved az, akinek munkáltatója a védőoltás felvételét más munkáltatóktól eltérően kötelezővé teszi, jóllehet a munkáltatóknak nincs képesítésük az oltás szükségességének megállapítására. Az alkotmányjogi panaszok szerint a kormányrendelet sérti a többi között az önrendelkezéshez, az emberi méltósághoz, valamint a testi és lelki egészséghez való jogot.

Az Ab az alkotmányjogi panaszok befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy a kifogásolt jogszabály az indítványozókra, tehát a munkavállalókra közvetlenül nem hatályosul, csak a munkáltató mérlegelésen alapuló intézkedése révén. A munkáltató döntése pedig nem lehet önkényes: elsősorban az adott munkahelyen dolgozók biztonságát kell szem előtt tartania, és az egészség megóvása érdekében köteles figyelembe venni a munkahely és a munkakör sajátosságait is.

A kormányrendelet pusztán az oltás kötelező elrendelésének és a jogkövetkezmények alkalmazásának a lehetőségét teremti meg - írták.

Az Ab rámutatott arra is, hogy a munkáltató döntéseivel szemben - ha az szabályt sért - a munkavállaló az általános munkajogi szabályok szerint érvényesítheti igényét. A munkáltató mérlegeléssel meghozott intézkedésével szemben van jogorvoslati lehetősége a munkavállalónak: munkaügyi bírósághoz fordulhat. A bíróság jogerős döntésével szemben alkotmányjogi panasszal fordulhatnak az Ab-hoz.

Jelen ügyben azonban az indítványozók nem merítették ki a jogorvoslati lehetőségeiket, hanem közvetlenül támadták alkotmányjogi panasszal a sérelmezett jogszabályt. Az alkotmányjogi panaszok ezért az Ab szerint nem feleltek meg a befogadhatóság törvényi feltételeinek, így azokat visszautasította.

Az Ab döntéséhez a 15 tagú testületből Czine Ágnes, Márki Zoltán és Schanda Balázs alkotmánybírók fűztek különvéleményt.

A döntés a testület honlapján olvasható.

Az Ab a koronavírus-járvánnyal összefüggésben tavaly decemberben döntött arról, hogy nem alkotmányellenes az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltása, októberben pedig arról, hogy nem alkotmányellenesek a védettségi igazolvánnyal járó többletjogok.