Nyitókép: Facebook

Jövő héten tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP

Infostart
2022. február 10. 15:34
Számos körülmény ad a plusz jelentőséget az eseménynek, amelynek első napján hagyományosan Orbán Viktor tart beszédet.

A választási kampány, valamint a parlamenti ülésszak közeledtével február 16-án és 17-én (jövő hét szerdán és csütörtökön ) Balatonfüreden tartják a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülését – írta meg először az ATV.hu, az információt pedig kormánypárti források megerősítették a Magyar Nemzetnek.

A hagyományoknak megfelelően a frakcióülés első estéjén Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a frakciók képviselői előtt, amelyben az aktuálpolitikai helyzetet és a kormánypártok előtt álló időszak legfontosabb feladatait veszi majd górcső alá, illetve vázolja a legfontosabb célokat. Később pedig, szintén szokás szerint, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportja is külön-külön összeül, hogy megtárgyalják a következő parlamenti ülésszakban előttük álló feladatokat.

Az eseménynek számos körülmény ad különös jelentőséget.

Egyrészt már a hivatalos kormánypárti kampányban kerül sor a frakcióülésre, hiszen, mint ismert, ennek kezdete február 12-e szombat, Orbán Viktor évértékelő beszéde (a Várkert Bazárban). Az országgyűlési választásokon kívül a pártok ráadásul a kormány kezdeményezésére a voksolással együtt április 3-án megtartandó gyermekvédelmi népszavazásra is készülnek.

További fontos egybeesés, hogy az ülés első napján, február 16-án mondja ki a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság az ítéletét a nagy vitát kiváltott úgynevezett jogállamisági mechanizmusról, a magyar-lengyel kereset alapján, ez pedig újabb erős front nyitását jelentheti Brüsszellel az uniós pénzcsapok és a nemzeti szuverenitás kérdésének az okán is - emlékeztet az ATV.

Legutóbb tavaly szeptemberben, Esztergomban tartottak a kormánypártok kihelyezett frakcióülést, aminek a fő témái közé tartozott a gyermekvédelem, illetve az ezzel kapcsolatban Brüsszellel folytatott vita, a határvédelem és a migráció kérdésköre, valamint a gazdaság újraindítása - idézte fel a Magyar Nemzet.