Nyitókép: gerenme/Getty Images

Incidens egy szegedi buszon: állítólag a sofőr ledobott egy utast is

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2022. február 10. 14:05
A szemtanúk állítása szerint a helyi járaton egy jegy nélküli utast lelökött a buszvezető, majd száguldani kezdett.

Vasárnap délben Szegeden a Kisteleki utcai megállóban szállt fel a 90-es buszra a fiatal férfi, akihez a következő megállónál a sofőr odament, és ledobta a buszról – mondta az InfoRádiónak a busszal utazó egyik utas.

A gyermekével utazó szemtanú, aki bejelentést is tett a történtekkel kapcsolatban, arra lett figyelmes, hogy a buszvezető elkapta hátulról vagy oldalról a fiút, és már le is lökte a gyereket a buszról. A nő megkérdezte tőle, hogy miért szállította le a fiút a buszról, mire a tanú állítása szerint azt felelte, hogy azért, mert koldul. A nő állítása szerint ez nem volt igaz, és amikor ezzel szembesítette a sofőrt, állítólag azt mondta, a fiúnak nincs jegye, bérlete, és nem az első ajtón szállt föl. "Erre mondtam neki, hogy honnan tudja, hogy nincsen jegye vagy bérlete, amikor nem szólította föl, és ha ez így is lenne, akkor is fel kellett volna szólítania, nem elkapni és lelökdösni" – mondta a szemtanú.

A sofőr a nő visszaemlékezése szerint ezután visszaült a fülkéjébe, a fiatal férfi pedig visszaszállt a buszra, és a vezető olyan nagy gázadással indult, hogy az utasok eldőltek, elborultak. Többen is kiabáltak, hogy lassítson, mert balesetet fog okozni, de a szemtanú szerint továbbra is padlógázzal hajtott tovább. Végül a szegedi Cserepes sor megállónál tudott leszállni a nő kislányával a buszról.

Az InfoRádió megkereste a Volánbuszt. A cég azt válaszolta, az esettel kapcsolatban több bejelentést is kapott, a busztársaság vizsgálatot indított, bővebb tájékoztatást csak annak lezárása után tud adni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Incidens egy szegedi buszon: állítólag a sofőr ledobott egy utast is
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást