Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Néhány óra leforgása alatt kétszer is ittas vezetésen kapták

Infostart
2022. február 9. 21:21
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 66 éves érsekvadkerti férfival szemben, akit a rendőrök ittas vezetésen kaptak, majd szabadon bocsátását követően, néhány óra elteltével újra ittas állapotban vezetett.

A vád szerint a férfi 2021. november 13-án, 22 órakor Balassagyarmaton ittasan vezette autóját, amikor a rendőrök tetten érték. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol a légalkoholmérő vizsgálat eredménye igazolta az ittasságát, ezért vezetői engedélyét elvették, majd 23 órakor szabadon bocsátották.

A férfi másnap hajnali 2 óra körül – immár jogosítvány nélkül – újra a volán mögé ült, de Balassagyarmat belvárosában ismét fennakadt a rendőri ellenőrzésen.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség – mivel az elkövető a két cselekménye között nem józanodott ki – egy rendbeli ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, melyben indítványozta, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében megjegyezi, azt, hogy kétszer is vezetett, a bíróságnak nyomatékos súlyosító körülményként kell értékelnie, ráadásul szabálysértési eljárás is indult a férfi ellen, mivel a második alkalommal jogosítvány nélkül vezetett.