Nyitókép: Fajrul Islam/Getty Images

Megújult az Arany János utca egy szakasza Budapesten

Infostart
2022. február 5. 11:05
Megújult az V. kerületi Arany János utcának a Széchenyi rakpart és a Tüköry utca közötti része, a fejlesztés során 33 új fával és 8 bokorfával, 1200 évelő és egynyári növénnyel, kerékpártárolóval, új utcabútorokkal, gyalogosbarát járdákkal, valamint egy utcai ivókúttal is gazdagodott az utca Duna felőli szakasza - közölte a belvárosi önkormányzat.

Az Arany János utcában, ahol korábban nem volt jelentős zöldfelület, a felújítás két ütemben zajlik; a most átadott első szakaszon - a Széchenyi rakpart és a Tüköry utca között - 2021. július elején indult meg.

A tervek szerint 2022 márciusában induló második ütemben a Nádor utcától egészen a Podmaniczky térig újul meg a teljes Arany János utca, ilyen módon összekötve a Dunát a belvárosnak 2019-ben 82 új fával kiserdővé alakított impozáns terével.

Az Arany János utcában elültetett fákat az utca teljes szakaszán történt közműkiváltás eredményeképpen három különféle technológiával - hagyományosan, gyökércellarendszerrel, illetve úgynevezett Stockholm-módszerrel - telepítették.

Azt írták, mindegyik ültetett fa a belvárosi beruházásokban már megszokott módon nagyméretű, többször iskolázott, 30-35 centiméter törzsátmérőjű, várostűrő fajta. Növénykazettákba 8 bokorfát és több mint 1200 évelő növényt ültettek el, amelyek fenntartásához öntözőhálózatot építettek ki.

A kiszélesített gyalogosbarát járda, az úttest és a rendezett parkolósáv is természetes kőburkolatot kapott. Padokat, kerékpártámaszokat, hulladékgyűjtő edényeket és egy utcai ivókutat is kihelyeztek.

Az új utca immár akadálymentes, a gépjárművek közlekedése a gyalogosokéval egy szintre került. A meglévő lámpafejeket korszerű LED-esre cserélték.

A teljes fejlesztés során az V. kerületi önkormányzat mintegy száz fát ültet a megújuló Arany János utcában.