Világrekorder hidat építenek Sátoraljaújhelyen

Infostart
2022. január 20. 05:20
A négymilliárdos beruházás jövőre már el is készülhet.

Az első előkészítési munkálatokkal elrajtolt a majdani világrekorder gyalogos híd kivitelezése Sátoraljaújhelyen, és a tervek szerint 2023-ban már átsétálhatunk rajta.

„A közbeszerzés lezajlott, megvan a kivitelező is. A munkaterületet a város átadta, és a tereprendezéssel tulajdonképpen már el is kezdődött a Nemzeti Összetartozás Hídjának az építése” – mondta Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere a turizmus.com-nak.

A 700 méter hosszú gyalogos híd kategóriájában egyedülálló lesz: a város két pontját, a Várhegyet és a Szárhegyet köti majd össze 80 méter magasan, ráadásul nagyszerű látványt nyújt a Zemplén-hegység és a Felvidék irányába is. A négymilliárd forintos beruházás a kormány által elfogadott Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program keretében valósul meg, amelynek célja többek között a térség turisztikai vonzerejének növelése, biztosítva a fenntartható fejlődést és a régió népességmegtartó erejét.

A hídépítés százszázalékosan önkormányzati projekt, a sátoraljaújhelyi vezetés vállalta az üzemeltetést is. A Nemzeti Összetartozás Hídja később a Zemplén Kalandpark része lesz. A szerkezet középső részén a tervek szerint üvegfelület fokozza majd az élményt.