Járvány idején kiút lehet a családi egészségbiztosítás (x)

Támogatott tartalom
2022. január 3. 08:10
A járvány idején sok mindent megadnánk azért, hogy elkerülhessük a betegekkel teli várótermeket, a hosszú várólistákat és nyugati színvonalú ellátásban legyen részünk. Ennek különösen nagy a jelentősége, ha nem magunkról, hanem családtagjainkról, gyermekeinkről van szó. Megoldást jelenthet a magánorvosi biztosítás, amelyet az egész család számára kedvezményesen vehetünk igénybe. Mutatjuk, hogyan.

Az ünnepek közeledtével sokat gondolunk a családtagjainkra, várjuk és szervezzük az összejöveteleket, az együtt töltött napokat. Idén azonban megint árnyék vetül az ünnepekre: a pandémia egy állandó féltést ültetett belénk. Féltjük szeretteinket, és nemcsak a járványtól. Most egy kisebb betegség is komolyabb kockázatot jelent, hiszen legyengítheti az immunrendszert. A műtétet igénylő problémák esetén pedig a hosszú várólisták okozhatnak komoly kellemetlenséget.

Búcsút mondhatunk a betegekkel teli rendelőknek

Nem hiába érezzük úgy, hogy ebben a veszélyesen nehéz időszakban akkor tudjuk a legtöbbet tenni szeretteinkért, ha az egészség megőrzésére fókuszálunk. Az egyik ilyen lehetőség az, hogyha az egész család számára egészségbiztosítást kötünk. De miért is?

A magánorvosi egészségbiztosítás segítségével:

  • Nem kell a háziorvosra hagyatkoznunk: egészségügyi gondjainkkal kapcsolatban telefonon is tanácsot kérhetünk a 24 órás call center egészségügyi szakszemélyzetétől. Ők segítenek nekünk a megfelelő szakorvos kiválasztásában, és az időpontfoglalásban is.
  • Nem kell az SZTK-ban sem várakoznunk: a biztosítás birtokában nem kényszerülünk rá, hogy az esetleges fertőzött betegekkel együtt várakoznunk a rendelőkben. Könnyen kérhetünk időpontot magánorvoshoz, ahol a járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett vehetünk részt a vizsgálaton.
  • Elkerülhetjük a sorban állást és a várólistát is: ha sürgető kezelésre, vizsgálatra van szükség, családtagjaink magánorvosoknál vehetik igénybe ezeket akár már 2 napon belül.
  • Komplexebb csomag esetén pedig kérhetünk akár házivizitet vagy épp magánkórházi ellátást is.

Mit vehetünk igénybe egy magánorvosi egészségbiztosítással?

Az egészségbiztosítás hátteréről azt érdemes tudni, hogy a biztosító szerződésben áll az egyes magánegészségügyi intézményekkel. Ha egészségügyi problémánk adódik, csak jeleznünk kell az ellátásszervező felé, aki időpontot kér számunkra az adott magánorvosnál. A szükséges vizsgálaért, kezelésért már nem kell fizetnünk, annak díját a biztosító rendezi az adott intézménnyel.

Hogy milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe, az alapvetően a választott konstrukciótól függ, hiszen választhatunk alap- vagy magasabb kategóriájú csomagokat. Az alapellátás jellemzően tartalmazza:

  • a 24 órás orvosi call-center szolgáltatást;
  • a különböző szakorvosi, járóbeteg-ellátásokat (például belgyógyászat, fül-, orr-, gégészet, szemészet, nőgyógyászat vagy épp bőrgyógyászat);
  • a laborvizsgálatokat;
  • és diagnosztikai vizsgálatokat, EKG-t, ultrahangot, vagy allergiatesztet is igénybe vehetünk.

Az alapellátáson túl lehetőség van olyan ellátásokra és vizsgálatokra is, mint a neurológia, onkológia, allergológia, elektroterápia, hormonvizsgálat, a daganatos betegségek szűrése vagy a genetikai vizsgálatok.

A magasabb kategóriájú csomagoknál még szélesebb körű szolgáltatásokkal élhetünk: így például a sejt- és szövetvizsgálat, az igény esetén altatásban végzett endoszkópos-tükrözéses vizsgálat, de az MRI és a CT is a csomag része. Évente egyszer pedig részt vehetünk egy egynapos sebészeti beavatkozáson is.

Kérhetünk olyan komplex csomagot is, amely preventív szűrővizsgálatokat, influenza elleni oltást, betegszállítást, 12 alkalmas gyógytornát, szükség esetén orvosi házivizitet, 4 millió forintos költségig pedig magánkórházi ellátást bizosít.

Látható tehát, hogy minél magasabb kategóriájú csomagot választunk, annál szélesebb az igénybe vehető ellátások köre. Itt azonban fel kell hívnunk a figyelmet egy másik lehetőségre is.

Egyes termékek esetén ugyanis nem az igénybevehető szolgáltatások, hanem azok limitje között van különbség. Nézzünk egy példát! Az egyik biztosítási termék keretében például 167 féle járóbeteg-ellátást vehetünk igénybe. De az alapcsomagban ez 100.000 forintos értékhatárig lehetséges, a magasabb kategóriájú csomagoknál már 250.000, illetve 500.000 forintig, a komplex biztosítási csomagnál pedig korlátlanul élhetünk a lehetőséggel.

A szokásos egésszégügyi ellátásokon túl olyan szolgáltatásokat is kínálnak egyes egészségbiztosítási csomagok, mint a rizikófelmérés, vagy egy második, akár nemzetközi orvosi véleményt. A gyermekek számára pedig védőoltási, dietetikai vagy épp logopédiai tanácsadást.

Mit jelent ez anyagilag és melyek a feltételek?

Ezek a kezelések magánorvosi úton alapvetően igen komoly kiadást jelentenek. Ám a biztosítás keretében egy fix, havi néhány tízezer forintos díjért cserébe élhetünk a magánorvosi biztosítás minden előnyével. Hogyha a családi kedvezményeket is igénybe vennék, még jobb lehetőségeink adódhatnak. Azonban érdemes egy pillantást vetni a feltételekre!

Életkor: Az életkor maximalizált az egészségbiztosítások esetében, jellemzően a 70 év elérése jelenti a biztosításunk automatikus megszűnését, és 69 év felett már nem indíthatunk biztosítást.

Időtartam: Egy egészségbiztosítást köthetünk fix, általában 1-5 éves időtartamra vagy tartam nélkül, határozatlan időre.

  • A fix időtartamú biztosításokat is bármikor felmondhatjuk egy-egy biztosítási év végén (az évforduló előtt 30 nappal), a biztosító viszont nem bonthatja fel a szerződést.
  • A tartam nélküli szerződések esetén érdemes arra figyelni, hogy a biztosító is élhet a felmondás jogával, és időközben a biztosítási díjunkat is megemelheti. Hiszen például 10 év alatt romolhat az egészségügyi állapotunk, biztosításunk így nagyobb kockázatot jelent.

Díj mértéke: Ez több tényező függvénye – figyelembe veszik életkorunkat, életmódbeli szokásainkat, foglalkozásunkat, korábbi betegségeinket, családi csomag esetén pedig a biztosítottak számát és a számukra igényelt biztosítási szintet is.

Ha pedig minden családtagunkat bevonjuk a biztosításba, akkor kedvezményeket kaphatunk. Így például egy családtag után 5 százalékos, de plusz 5 családtag biztosításakor már 10 százalékos kedvezmény jár egyes csomagok esetén.

Egy családi biztosítás esetében akár a féléves csecsemőtől megkezdve a – velünk egy háztartásban élő – nagyszülőkig mindenkire kiterjeszthetjük a biztosítási védelmet.

A biztosítási díjak tehát nagyon eltérőek lehetnek, de általánosságban elmondható, hogy egy harmincas, egészséges felnőtt biztosítási díja a választott módozattól függően havi 8–35 ezer forint. Ha belegondolunk, hogy ennek az összegnek minden bizonnyal sokszorosát fizetnénk ki akár egyetlen magánorvosi ellátás alkalmával is, nem kérdés, hogy olyan termékről van szó, amely igencsak kedvező áron nyújt széleskörű lehetőségeket.

A jelen helyzetben kiemelt jelentősége van, hogy mikor és milyen orvoshoz kerülnek családtagjaink

Ha tehát óvni akarjuk szeretteink egészségét, érdemes megfontolni a magánorvosi biztosításokat, melyekről ingyenes tájékoztatást is kérhetünk. Bár az aggódást nem kerülhetjük el a koronavírus járvány újabb hullámait és a megjelenő új variánsokat látva, egy ilyen biztosítás mégis egyfajta biztonságot adhat. Hiszen megnyugtató a tudat, hogy egészségügyi probléma esetén szeretteink napokon belül magas színvonalú ellátásban részesülhetnek.

Ez pedig ma, a hosszas várólisták, a szünetelő ellátások, a betegekkel teli várótermek idején fontosabb, mint eddig bármikor – jól tudják ezt mindazok, akik az elmúlt időszakban jártak az állami egészségügyben. Ha időben lépünk, akkor a mi családunk is a magánorvosi ellátások biztonságával felvértezve vészelheti át a járvány következő időszakát.

(x)