Nyitókép: Akiromaru/Getty Images

Súlyos üzenetet küldtek egy magyar Covid-osztály dolgozói

Infostart
2021. december 26. 07:40
A kormány hivatalos oldalán üzentek a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai, akik a karácsonyi időszakban is életeket mentenek.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán egy videóban adtak bepillantást a fővárosi Gottsegen kórház Covid-intenzív osztályának szakdolgozói, hogyan telik náluk a karácsonyi ügyelet. A megható videós bejegyzésben az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz.

"Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki" – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelőek.

A Covid-osztály munkatársai üzentek a többi Covid-helyzetben helytálló kollégának, valamint az összes egészségügyi szakdolgozónak is, hogy minden körülmény ellenére továbbra is szeressék a hivatásukat, és sose adják fel, hiszen emberekkel foglalkozni a legszebb dolog a világon.

A lakosságnak pedig azt az üzenetet küldik karácsonyra, hogy mindenképpen oltakozzanak.

"Amikor valaki meghal, akkor én mindig kinyitom az ablakot. Hogy a lelke el tudjon menni" – mondta el az egyik intenzív terápiás szakápoló.