Nyitókép: ugyeszseg.hu

Lekevert egy pofont a betegirányítónak - ez lett a vége

Infostart
2021. december 22. 17:39
Az ügyészség indítványára a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozott érdemi döntést.

A megállapított tényállás szerint a 64 éves nő 2021. január 19-én reggel egy zuglói rendelőintézetébe ment. A rendelőben betegirányítási feladatokat ellátó egyik dolgozó tájékoztatta a terheltet, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel az épületen kívül, az arra kijelölt helyen kell várakoznia. A nő ezen felháborodott, a betegirányítót szidalmazni kezdte, majd tenyérrel arcon ütötte és meg is lökte.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 64 éves nővel szemben garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és arra tett indítványt, hogy a bíróság vele szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel, pénzbüntetést szabjon ki.

Az ügyészség indítványa alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság – tárgyalás mellőzésével – a terhelttel szemben garázdaság vétsége miatt 80 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A 64 éves, nyugdíjas nő büntetlen előéletű, az elkövetést ténybelileg elismerte, a kerületi ügyészség pedig nem kérte a tárgyalás megtartását.

A garázda cselekményről készül felvétel itt tekinthető meg.