Nyitókép: Nuthawut Somsuk/Getty Images

A hazai munkáltatók negyedénél van vagy lesz kötelező oltás – részletek

Infostart
2021. december 14. 11:52
Az év elején rekord közeli számban terveznek létszámbővítést a hazai cégek – derült ki egy friss, több témát felölelő felmérésből.

A foglalkoztatási tervek mellett egy fontos kapcsolódó kérdést, a kötelező oltások ügyét is firtatta a ManpowerGroup, amely kedden tette közzé az eredményeket a Munkaerőpiaci Előrejelzésében. Az 504 munkáltatóból álló reprezentatív mintán végzett felmérés rákérdezett az első negyedéves munkaerő-felvételi szándékra. A válaszok alapján 19 százalékos létszámbővítési mutatót mértek, ami 17 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, és 8 százalékponttal a mostani, negyedik negyedévre vonatkozó várakozásoknál is magasabb szintet ért el.

Az ország régióit vizsgálva jelentős eltérések tapasztalhatók.

  • A legszélesebb körű létszámbővülést Budapesten (30%) várják, de
  • az Észak-Alföldön (20%), valamint
  • Nyugat-Dunántúlon (20%) és
  • Dél-Dunántúlon is (18%) jelentős a növekedési kilátás. Jelentősen visszafogottabbak a várakozások
  • a Dél-Alföldön (9%), míg
  • a Közép-Dunántúlon (~0%)

stagnálás várható az új munkaerő felvételének tekintetében.

Az egyes szektorok között is jelentős különbség fedezhető fel. A legszélesebb körben

  • a technológiai cégek (30%), illetve
  • a banki, pénzügyi vállalkozások körében (27%) jeleznek előre létszámbővítést, de
  • a járvány kitörését korábban leginkább megszenvedő étterem-vendéglátás szektorban (23%) is átlag feletti az előrejelzett igény a munkaerőfelvételre.
  • A gyártás (17%) és
  • az építőipar (16%) területén visszafogottabb a munkáltatók várakozás.

A nagy- és kiskereskedelemben a cégek 10 százaléka tervezi bővíteni a létszámot, ami ugyan átlag alatti érték, de ezen a területen az év végi főszezont követő időszakban akár negatív értékek sem okoznának meglepetést - írták az összefoglalóban.

A létszámnövelést tervezők aránya a közepes, 50 fő feletti és a nagy, 250 fő feletti cégek körében a legnagyobb: 22, illetve 28 százalékos. Az 50 fő alatti kis-, illetve a 10 fő alatti mikrovállalkozások ugyanakkor kevésbé bizakodóak, körükben az átlagos várakozás 11, illetve 9 százalékos mértékű.

A ManpowerGroup globális Munkaerőpiaci Előrejelzése világszerte optimizmust mutat, a 40 vizsgált ország mindegyikében jóval nagyobb a bővítésben gondolkodó cégek száma az elbocsátást tervezőkénél. Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi kilátások a középmezőnyben, a 40-es lista 25. helyén szerepelnek.

Az általánosan kötelező oltástól a bónuszig

A ManpowerGroup jelenlegi felmérésében a munkáltatók által elrendelhető kötelező oltásokat érintően is tett fel kérdést. A válaszokból az derült ki, hogy

a cégeknek 23 százaléka, általános, további 17 százaléka egyes munkaköröket érintő oltási kötelezettség bevezetését tervezi vagy már végre is hajtotta azt.

A cégek további 39 százaléka az oltás előnyeinek bemutatásával ösztönözné az oltást, 10 százalékuk az ösztönzést valamilyen konkrét juttatással (például bónusz fizetésével) is alátámasztaná.