Halálos lakástűzzel indult a hét Cegléden

Infostart
2021. december 13. 08:07
Egy száz négyzetméteres családi ház alsó szintjén gyulladt ki egy szoba.

Hétfőn reggel hat órakor riasztották a tűzoltókat, hogy egy kétszintes, száz négyzetméteres családi ház alsó szintjén lévő szoba gyulladt ki Cegléden, a Vas utcában – írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A riasztást követően perceken belül három járművel tizenegy tűzoltó érkezett a helyszínre. Ekkor már csak kisebb tűz volt a huszonöt négyzetméteres szobában, ahol az ágy, bútorok és egyéb berendezési tárgyak égtek, az egységek rövid idő alatt eloltották a lángokat. A tűzzel érintett szobában az ágy mellett, a földön fekve egy idős embert találtak a tűzoltók, akinek az életét a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett már megmenteni.

A katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a tűz keletkezésének okát és a körülményeit.

Figyelmeztetést is kiadtak: a hideg időben megemelkedik a lakástüzek, melléképülettüzek száma, a hasonló esetek elkerülése érdekében érdemes egy füstérzékelőt vásárolni otthonra, és jobban figyelni egyedül élő rokonainkra, ismerőseinkre, szomszédjainkra.