Nyitókép: PeopleImages/Getty Images

Ha nincsenek ünnepek, a hétköznapok is örömtelenek lesznek

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2021. december 9. 19:33
Az ünnep attól különleges, hogy mást csinálunk, mint a hétköznapokon, ráadásul a családi szokások a generációkat is összekötik – mondta el az InfoRádiónak Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus, a Diageo Celebration Index kampány nagykövete.

Az elmúlt év távlatában mindannyian ki vagyunk arra éhezve, hogy végre legyen egy igazi nagy ünnepünk, hiszen a tavalyi évben fizikai távolságot is kellett tartanunk, és nem találkozhattunk a járványos időszakban a szeretteinkkel – fogalmazott az InfoRádiónak Skultéti-Szabó Katalin. Mint mondta, az ünnepek éppen attól mások, hogy megtörik a hétköznapokban érzett monotonságot, kizökkentve bennünket az egyformaságból.

Minden családi rítusnak, ceremóniának vagy szokásnak megvan az identitásformáló ereje, nemcsak az egyén, hanem a család szempontjából is. Ha pedig nincsenek ünnepek, csak a hétköznapok szürkesége, akkor bizonytalanná válunk, amitől a hétköznapok is örömtelenek lesznek – tette hozzá a klinikai szakpszichológus. „Hiszen az ünnepek varázslatot képeznek az életünkben, és megvan a maguk »íze–illata«, ami körüllengi azt” – fogalmazott a szakember. Hozzátette: az ünnepek mindemellett hidat képeznek a generációk között is. Saját példáját említve felidézte, hogy gyerekként az édesanyjával mindig közösen készítettek mézeskalács süteményt karácsony előtt, ezt a szokást most ugyanúgy adja tovább a saját gyerekének.

Skultéti-Szabó Katalin szerint az ünnepekről beszélni mindig nagy boldogság, az pedig külön megtiszteltetés számára, hogy a Diageo Celebration Index nagykövete lehet. Ezzel kapcsolatban egy értékes nyereményjátékra is felhívta a figyelmet, aminek részletei a Facebook- és Instagram-oldalán olvashatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ha nincsenek ünnepek, a hétköznapok is örömtelenek lesznek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást