Nyitókép: Facebook

Különleges ajándékot kapott Orbán Viktor

Infostart
2021. december 2. 09:50
Szűcs Tamás tolljavító korábban II. Erzsébetet is megkereste.

November 30-án Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg egy videó arról, hogy ritka tollat kapott. A Blikk megkereste Szűcs Tamás tolljavítót, aki az ajándékot adta a kormányfőnek.

Mint kiderült, a szakember három hete írt levelet Orbán Viktornak, mert szerint a kormányfő nagyjából 25 ezer forintba kerülő tolla „nincs arányban azzal a reprezentatív környezettel, ahol a tollat használta, valamint a státuszával”. Úgy érezte, elegánsabb, magyar gyártmányú darabot illene használnia. Szűcs Tamás maga is meglepődött, amikor felhívták, hogy a Karmelita kolostorban várják.

"Pár napom volt, hogy összeállítsam a szóba jöhető tollakat, amelyekből majd választhat. Némelyiket javítani is kellett, s csak indulás előtt vettem észre, hogy mind a tíz ujjam tintás, de ecettel sikerült eltüntetni a foltokat" – idézte fel Szűcs Tamás.

A nagyváradi származású tolljavító 2017-ben elhunyt édesapja kívánságát teljesítette, aki szeretett volna tollat ajándékozni Orbán Viktornak.

A miniszterelnök egy 1940-es évekbeli tollat választott, ami Magyarország első töltőtollgyártójáé, Turcsány Antalé volt. A kormányfő cserébe odaadta Parker tollát, amivel eddig a kormányrendeleteket írta alá.

Szűcs Tamásnak egy tanácsa lett volna Orbán Viktor, de ezt elfelejtette mondani: tartson udvari bolondot.

A tolljavító korábban II. ERzsébet angol királynőnél is jelentkezett. Feltűnt neki ugyanis, hogy a hivatalos töltőtollellátója a Parker, mégis Pelikanokkal látható a képeken. Egy kedves választ kapott, meghívó nélkül.