Nyitókép: Pixabay

Dombot találtak a Balatonnál, de kiderült: szemétből épült

Infostart
2021. november 24. 04:55
Somogyi teleüléseken elkezdték felszámolni az illegális hulladéktelepeket, és meglepő dolgokkal találkoztak.

Az utóbbi években sikerült visszaszorítani az illegális hulladéklerakók feltöltőit Ádándon. Vadkamerát szereltek fel a közelben, és több lépcsőben, pályázati források segítségével számolták fel az illegális hulladéklerakókat. Nemrég kiderült, hogy egy domb, amit eddig természetes eredetűnek véltek, valójában egy gazzal benőtt szeméthalom – mondta a sonline.hu-nak Szatmári Kornélia polgármester.

Legutóbb ennek a képződménynek a felszámolására nyertek támogatást. Az említett ádándi területen azóta egy napelemes köztéri kamerát helyzetek el, azóta újabb szemétlerakások nem történetek. A halom a víznyerő kút közvetlen szomszédságában van, így veszélyezteti a falu vízbázisát.

Igal 20 millió forint támogatást nyert az illegális hulladéklerakók felszámolására, miután az önkormányzati utak mellett az utóbbi időszakban felhalmozódott a szemét. Vannak itt bontott autók, szétszerelt hűtőszekrények, sok olyan hulladék, amit a MÉH-telepen nem vesznek át. Építőanyagokat is ide pakoltak illegálisan.

Cserép, tégla, faldarabok – ez tarkítja a kapolyi illegális szeméthalmokat, miután több házat bontottak a környéken. A temető melletti úton 350-400 köbméter szemét halmozódott fel. A kapott 9 millió forint támogatásnak köszönhetően most ezt a hulladékot elszállítják majd egy valódi lerakóba.