Nyitókép: Pixabay

Taxisok: a kötelező maszkhasználat fuvarvesztést okozna

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. november 18. 13:32
A taxisok jelentős része oltakozott a koronavírus ellen, maszkviselésre nem kötelezik az utasokat.

A taxisofőrök többsége már felvette a koronavírus elleni védőoltást, erre azonban a társaságok nem kötelezik a tagjaikat – mondta az InfoRádió érdeklődésére Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke.

„Minimális azok száma, akik nem vették fel a vakcinát bármilyen ok miatt. A fuvarszervezők alvállalkozói, illetve franchise-szerződés alapján foglalkoztatják a munkatársakat, tehát a klasszikus taxitársaság már nem létezik, fuvarszervező társaságok vannak, és ahhoz csatlakoznak az egyéni vállalkozók vagy társas vállalkozásban lévő taxisok. Az elmúlt másfél évben, és jelenleg is így van, senki nem kötelezi arra munkatársait vagy a franchise-partnereit, hogy felvegyék az oltást, ezt mindenki saját maga dönti” – foglalta össze a legfontosabbakat Metál Zoltán.

Bősz Péter, a City Taxi kereskedelmi és marketing vezetője kiemelte, a kollégáik nagy része már túl van az oltáson.

„Azt látjuk, hogy

nagyon jelentős számban rendelkeznek többszörös átoltottsággal a kollégák,

ami üdvözítő, és nagyon nagy számban a saját egészségük és az utasok egészsége védelmében hordják a maszkot” – mondta Bősz Péter. Hozzátette, már a két héttel ezelőtt bevezetett intézkedéseket megelőzően sok taxis hordta a maszkot munka közben.

„A kötelezés érdekes dolog. Ugye ez szerződéses kapcsolat, függőségi viszonyban vagyunk mind a szerződött vállalkozók, mind az utasok tekintetében. Mondhatjuk azt is, ismerjük mindannyian a jelenlegi helyzetet Magyarországon mind az oltakozás, mind a maszkviselés tekintetében, jelenleg a kötelező rendeleti előírások hiányában ez egy megosztott helyzet: vannak maszkpártiak, vannak oltáspártiak és vannak olyanok is, akik nem azok, ezt ezt el kell fogadnunk” – jellemezte a helyzetet.

Az Országos Taxisszövetség elnöke beszélt a maszkhasználat elterjedéséről.

„Azt gondolom, hogy mindenki védi magát – mondta Metál Zoltán. – Azt látom, hogy az utasok automatikusan felveszik a maszkot, amikor beülnek az autóba, és azoknál a gépkocsivezetőknél, akiknél nincs rajtuk vagy éppen nincs a kezükben, azoknál megkérik, hogy vegyék fel.”

Bősz Péter kiemelte, hogy a City Taxi autóiban nincs kötelező előírás a maszkviselésre.

„Amennyiben mi fuvarközvetítő irodaként szeretnénk egyértelmű utasítást kiadni arra vonatkozóan, hogy márpedig mostantól mindenkinek kötelező maszkot viselni, az biztos, hogy bizonyos tekintetben fuvarvesztést eredményez. Ezt a jelenlegi piaci helyzetben nem tudjuk megtenni, de természetesen az iránymutatásunk nekünk is az, hogy mindenki a saját egészsége védelmében hordja a maszkot” – mondta Bősz Péter.

Bősz Péter hozzátette azt is, hogy

részben a sofőrök számának csökkenése miatt, de leginkább a közlekedési nehézségek okán az utóbbi időszakban nehezebb autóhoz jutni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Taxisok: a kötelező maszkhasználat fuvarvesztést okozni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást