Nyitókép: Toa55/Getty Images

A héten már öt tragédiával végződött lakástűz volt

Infostart
2021. november 18. 09:33
Csütörtök hajnalban Siklóson történt tragédia.

Csütörtök hajnalban fél három körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres családi ház Siklóson a Váralja utcában. Tizenegy tűzoltó három járművel néhány perc alatt a helyszínre vonult, majd három irányból megkezdték az égő épület oltását. Beavatkozás közben egy holttestet találtak az épület előszobájában.

A házban egy nyolc négyzetméteres hálószoba teljes terjedelmében, az előszoba pedig részben égett. A tizenkét négyzetméteren pusztító lángok átterjedtek a födémre és a ház tetejére is, ami beszakadt. A tűzoltók egy órán át küzdöttek a lángokkal, mire sikerült megfékezni a tüzet. Az épületből egy gázpalackot is kihoztak, megelőzve egy robbanást – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az épületben ketten laktak, a másik lakó nem sérült meg. A ház lakhatatlanná vált, a tűz keletkezésének körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.

A BM OKF emlékeztet, hogy ez már az ötödik tragédiával végződő tűzeset a héten.

  • Hétfő délelőtt Érsekvadkertre riasztották a tűzoltókat, ahol egy parasztházban történt halálos tűzeset.
  • Szerdán három halálos épülettűz is volt: Dobozon egy ház melléképületében, Rákóczifalván egy hálószobában, Kunhegyesen pedig egy ház előszobájában találtak holttestet a tűzoltók.