Nyitókép: Pixel_away/Getty Images

Részleteket közöltek az oltási akcióhétről

Infostart / MTI
2021. november 17. 16:24
Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni.

A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István azt mondta, az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni, a lényeg, hogy minél többen részt vegyenek az akcióban.

Első, második és harmadik oltásokat is adnak.

Kiemelte: fontosnak tartják az átoltottság növelését, mivel a delta variáns rendkívül agresszíven fertőz. Biztatják azokat, akik még nem kapták meg a vakcinát, hogy éljenek az akcióhét adta lehetőséggel.

György István fontosnak nevezte a harmadik oltás felvételét, mert míg a vírus korábbi variációja ellen nyolc-tíz hónapig is védettséget biztosított a vakcina, a delta variáns esetében már négy-hat hónap után jelentősen csökken az immunválasz.

A kórházakban reggel hét órától este hétig várják a jelentkezőket, akiknek beleegyezési nyilatkozatot kell kitölteniük.

Természetesen nem csupán az oltási akcióhéten lehet megkapni a vakcinát, az időpontfoglaló előtte és utána is nyitva van - hangsúlyozta az államtitkár. Minden kórházi oltóhelyen vannak foglalható dátumok, és a háziorvosokkal is fel lehet venni a kapcsolatot.

Nagyon fontos, hogy "az oltakozási hajlandóságot még tovább tudjuk növelni annak érdekében, hogy a negyedik hullámot is le tudjuk törni" - fogalmazott György István.

A koronavirus.gov.hu oldalon megtalálható a kórházi oltóhelyek listája és a nyitva tartásuk.

Egyes megyékben szakrendelőkben is immunizálnak az akcióhéten, ezekben az oltásra nyitva álló időtartam eltérhet a kórházi, reggel héttől este hétig húzódó sávtól. A koronavirus.gov.hu oldalon erről is lehet majd tájékozódni - hangsúlyozta az államtitkár.