Furcsaságok a kazahsztáni nagykövet hazahívása körül

Infostart
2021. november 9. 18:27
Gálosfai Mihály felmentése úgy jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben, alig egy évvel a kinevezése után, hogy érdemeit nem ismerték el – szúrta ki a Hvg.hu.

A diplomata 2018-ban kapott nagyköveti rangot, és Mongóliában vezette a magyar nagykövetséget, majd alig több mint egy évvel ezelőtt a most Nur-Szultánnak nevezett kazah fővárosba került ugyanilyen beosztásba, és Tadzsikisztánban is ő képviselte Magyarországot.

A lap szerint a 201. számú Magyar Közlönyben most megjelent felmentés két szempontból szokatlan. Egyfelől az ilyen megbízatások általában nem egy évre szólnak, másrészt a felmentő határozatból hiányzik az „érdemei elismerése mellett” formula, ami csaknem mindig kíséri a diplomaták egy adott tisztségből történő felmentéséről szóló határozatokat.

„…a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére Gálosfai Mihály Mátyás rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet felmentem Magyarország nur-szultáni nagykövetségének a vezetésére, valamint Magyarországnak a Tádzsik Köztársaságban való képviseletére kapott megbízása alól” – olvasható a közlönyben.

A Hvg.hu szerint feltételezhető, hogy a Külügyminisztérium valamiért elégedetlen volt a nagykövettel.