Nyitókép: Reviczky Zsolt

Digitális edukációs program indul a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért

InfoRádió
2021. november 6. 13:48
Magyarországon rendkívül rossz a helyzet a fiatalkorúak alkoholfogyasztása terén: a 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt alkoholt. A Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és -forgalmazó vállalata a Momentán Társulattal együttműködve a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért 2019-ben indította el Magyarországon az általános és középiskolásoknak szóló Smashed (Szétcsúszva) programot, amely idén ősszel Smashed Online néven egy interaktív online edukációs platformként indul újra.

A program a fiatalok nyelvén, élethelyzetüket hitelesen bemutatva nyújt hasznos tudást, a felelős alkoholfogyasztás mellett az alkoholproblémák felismeréséhez és kezeléséhez is használható megoldásokat ajánl. A Smashed Online abban is segít a fiataloknak, hogy hasonló problémájukkal kihez fordulhatnak.

A program 2019-es hazai bevezetése egy formabontó, interaktív alkoholprevenciós előadás-sorozattal kezdődött, amely egy színdarabból és egy a közönség élményeit feldolgozó műhelybeszélgetésből állt az általános és középiskolás diákok számára. Idén egy interaktív, online élőszereplős edukációs platformon, a smashedonline.hu oldalon folytatódik a program Kálloy Molnár Péter és három fiatal színész, Kretz Boldizsár (Patrik), Tar Dániel (Norbi) és Kovács Dóra (Reni) közreműködésével.

A nézők nem egy sima filmet kapnak, hanem különböző klipekből összeálló történeteket – hívta föl a figyelmet Molnár Levente, a Momentán Társulat tagja. A nézők rögtön induláskor dönthetnek, hogy melyik karakter történetét szeretnék végigkövetni. A szereplők időről időre interaktív módon bepillantást engednek a gondolataikba, érzéseikbe, hasonlatosan, mintha egy telefonhívást kapna a néző az adott személytől, ahol kiválasztható, hogy milyen irányba szeretnénk terelni a beszélgetést. Az online platform különféle kérdőíveket, játékos feladatokat is tartalmaz, amelyek az elhangzott információkra, illetve a nézők általános tudására próbálnak rákérdezni, hogy vajon mit tudnak a veszélyekről – tette hozzá Molnár Levente.

A Momentán Társulat tagja hangsúlyozta: a filmek és a feladatok nem csupán az alkoholfogyasztás veszélyeiről szólnak. Szóba kerülnek ugyanis olyan témák, mint például a csoportnyomás, ami az élet bármely területén feltűnhet, illetve a szexuális zaklatás kérdésköre, hogy mi számít annak, meddig lehet elmenni, és hol vannak a határok.

A Momentán Társulat mellett a program másik alapítója a Diageo italgyártó és -forgalmazó vállalat, amely – Pais Mónika ügyvezető igazgató szavai szerint – teljes mértékben elkötelezett a felelős, tudatos és mértékletes alkoholfogyasztás mellett, különös tekintettel a kiskorúakra. Mint mondta, célkitűzésük, hogy 2030-ig 10 millió kiskorút szólítsanak meg hasonló programokkal, megosztva velük, hogy az alkoholnak milyen káros következményei vannak, és hogy lehet ezt visszaszorítani, megismertetve őket a veszélyekkel. A Diageo Budapest ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a Smashed programot az Egyesült Királyságban működő Collingwood Learning fejlesztette ki, amelyet a Diageo a program 2005-ös indulása óta nemzetközi szinten támogat. A program Magyarországon eddig mintegy 2500 magyar diákkal ismertette meg a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeit, hívta fel a figyelmet a felelős magatartás fontosságára.

A diákok egy része már középiskolás korában megismerkedik az alkohollal, egy felmérés szerint a középiskolás diákok 80 százaléka 15 évesen, vagy annál korábban ivott először alkoholt, ám a gyerekek nem problémaként tekintenek rá, hanem egy problémára adott megoldásként – erről már Rozsos Réka iskolapszichológus beszélt. Kiemelte: ha egy csoport a bulizáson, iváson kívül nem tud mást együtt csinálni, fontos lenne segíteni őket abban, hogy találjanak egyéb közös programokat, amelyeket élvezni tudnak. „Vagy ha a stressz miatt csinálják, akkor foglalkozni kell a stresszel” – tette hozzá.

Az iskolapszichológus szerint, ha a diákoknak van terük beszélgetni a problémáról, akkor beszélnek is. Mindehhez viszont sok bizalomra van szükség. Hogy egy olyan közegben tudjanak létezni, amelyben azt látják, hogy a problémáikkal nem lenézni, leszidni fogják őket, hanem meghallgatják őket, és próbálnak megoldást találni a számukra. „Hogy nem egy intőt fognak kapni az osztályfőnöktől, mert mondjuk illegális dolgot csináltak” – fogalmazott.

Rozsos Réka szerint a Smashed interaktív felülete leginkább közösségben használható eredményesen, ahol nemcsak megnézik a filmet és elvégzik a feladatokat, hanem meg is beszélik azt, amit láttak.

Kreatív verseny iskolásoknak

A program kezdeményezői november 8-án egy iskolásoknak szóló kreatív versenyt indítanak (a pályázati kiírás a Momentán Társulat weboldalán itt elérhető el). Három kategóriában (videó, plakát vagy újságcikk) lehet pályázni, olyan pályaművekkel, amelyek a fiatalkorúak alkoholfogyasztásával járó veszélyekre hívják fel a figyelmet a program során tanultakra támaszkodva. Azon pályázók, akik a játék időtartama alatt, november 8–26. között elküldik pályaműveiket a smashed@momentantarsulat.hu címre, a szakmai zsűri bírálatát követően díjazásban részesülhetnek.

További részletek itt olvashatók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Smashed interaktív bemutató - Pais Mónika, Diageo
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Smashed interaktív bemutató - Molnár Levente, Momentán Társulat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Smashed interaktív bemutató - Rozsos Réka iskolapszichológus
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Digitális edukációs program indul a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást