Nyitókép: ullstein bild/ullstein bild via Getty Images

Felmentették a Horthy-szobrot festékkel leöntő nőt – az ügyészség fellebbez

Infostart
2021. november 5. 14:06
A bíróság úgy ítélt, hogy nem, az ügyészség álláspontja szerint viszont túllépte a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit.

A vádirat szerint a terhelt 2020. július 3-án megjelent az V. kerület, Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templomnál, majd minden előzmény nélkül odament a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített Horthy Miklós mellszoborhoz és azt vörös színű zománcfestékkel leöntötte. A vádlott a szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban összesen csaknem 80 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot. A kerületi ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyben előkészítő ülést tartott, ahol a nőt felmentette az ellene emelt vád alól.

A bíróság álláspontja szerint belefér a politikai véleménynyilvánításba és nem veszélyes a társadalomra a cselekmény, ha egy szobrot festékkel leöntenek.

Az ítélet ellen a kerületi ügyészség fellebbezéssel élt a vádlott bűnösségének megállapítása céljából. Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott túllépte a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit.

Az ügyben másodfokon a Fővárosi Törvényszék jár majd el.