Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Napi járványadatok: 2595 új fertőzött, 74 halálos áldozat

Infostart
2021. november 3. 09:10
A kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is több mint tíz százalékkal emelkedett egy nap alatt.

2595 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 879 092 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a központi tájékoztató oldal.

Elhunyt 74 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 994 főre emelkedett.

A gyógyultak száma jelenleg 801 690 (894-nel lettek többen egy nap alatt), az aktív fertőzöttek száma pedig 46 408 főre emelkedett (1627-tel lettek többen a keddi jelentéshez képest).

3172 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (333-cal nőtt számuk 24 óra alatt), közülük 350-en vannak lélegeztetőgépen (+38).

A beoltottak száma 5 958 890 (3640-en kapták meg az első dózisukat egy nap alatt), közülük 5 740 424 fő már a második oltását is megkapta (+3973), 1 millió 243 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették (+22 ezer).

Az MTI készített egy diagrmot a tavalyi, második hullám és a negyedik hullám halálos áldozatainak számairól. Ezen látszik, hogy a két görbe hasonló dinamikával emelkedi, de az idei számok vélhetően az oltások miatt valamivel alacsonyabbak: