Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Drámai pillanatok egy debreceni tornateremben

Infostart
2021. október 26. 12:14
Egy gimnázium tornatermében kosarazott barátaival hétfőn az az 50 év körüli férfi, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze a pályán. A szemtanuk azonnal hívták a mentőket, majd mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.

A sporttársak egy pillanatig sem tétlenkedtek – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztjában –, amíg egyikük az iskola nyilvános defibrillátoráért szaladt, a többiek követték a telefonon kapott utasításokat és megkezdték az újraélesztést. A pillanatokon belül érkező készülék életmentőnek bizonyult, több sokkot is sikerült vele leadni, mielőtt a perceken belül kiérkező mentők átvették, és emelt szinten folytatták az ellátást.

Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak, és a defibrillátor használatának köszönhetően, az életmentés rövid időn belül sikerre vezetett és a férfit végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az OMSZ munkatársai. „Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk” – zárul a bejegyzés.