Nyitókép: Mohai Balázs

XXI. Század Intézet: Gyurcsány Ferenc lesz az előválasztás győztese

Infostart
2021. október 11. 12:04
A volt miniszterelnök akkor is kedvező helyzetbe kerül, ha Márki-Zay Péter nyer az előválasztáson, mert párt és frakció nélküli könnyen irányítható, súlytalan politikus lenne a kormányfő – írja elemzésében Deák Dániel.

Az újbaloldali és liberális politikai elit tagjai már egy évtizede azon dolgoznak, hogy megszabaduljanak az úgynevezett „Gyurcsány-problémától” a baloldalon, az előválasztást is ezért találták ki. Ez azonban nem sikerül nekik, sőt: Gyurcsány Ferenc pozíciói minden eddiginél erősebbek lettek, az újbaloldal sokáig sztárolt politikusa, Karácsony Gergely pedig elbukott. Márki-Zay Péter előtérbe kerülése is Gyurcsánynak kedvez, hiszen ha nem a felesége lesz végül a közös miniszterelnök-jelölt, akkor egy olyan személy kerül az élre, akinek nincsen pártja, de még frakciója sem lesz a parlamentben, így könnyen irányítható, súlytalan politikusnak számít – írja a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel.

A 2010-es kormányváltás óta attól szenved a balliberális oldal, hogy nem tud mit kezdeni a Gyurcsány–Bajnai-kormányok által hagyott politikai tehertétellel, nem tudják megoldani az úgynevezett „Gyurcsány-problémát”. A volt kormányfő létrehozta a saját pártját, a Demokratikus Koalíciót, amely választásról-választásra erősítette pozícióit, a 2019-es európai parlamenti választáson pedig már a legerősebb baloldali formációvá vált.

Az újbaloldali és liberális politikai erők viszont többször nyíltan ki is mondták, hogy amíg Gyurcsány Ferenc ott van a baloldali vezető politikusok között, nem tudnak választást nyerni. Éppen ennek a problémának a megoldására hozták létre az előválasztást, attól azt remélték, hogy majd a magukat civilnek valló politikai szereplők és az új baloldali arcok törnek előtérbe, míg a Demokratikus Koalíció visszaszorul. Ennek azonban éppen az ellenkezője következett be: Jakab Péter, Fekete-Győr András és Karácsony Gergely is bukott politikus lett, Fekete-Győrt még a saját pártja is leváltotta. Innentől kezdve a Gyurcsány-házaspáron kívül egyetlen egy jelentősebb politikus sincsen a baloldalon.

Az elemző szerint Márki-Zay Péter pedig egy súlytalan, párt nélküli politikus, akinek várhatóan még frakciója sem lesz a parlamentben, így egy pillanat alatt elmozdítható, egy esetleges baloldali győzelem után – ha egyáltalán a parlamenti többség megválasztja – egy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal könnyen lecserélhető.

Gyurcsány Ferencnek szinte mindegy a végkimenetel, ő a legnagyobb nyertese az egész előválasztásnak, miközben azt éppen ellene hozták létre korábban. De nem csak a miniszterelnök-jelöltek személye igazolja vissza mindezt, hanem az egyéni jelöltek száma is. A Demokratikus Koalíciónak van ugyanis a legtöbb jelöltje, de a baloldal számára biztosan nyerhető körzetek esetében is elsöprő a DK fölénye. Gyurcsány Ferenc ráadásul tovább erősítette a pozícióit azzal, hogy a Jobbikkal látványosan kiegyezett, a Jakab Péter által vezetett párt a parlamentben is várhatóan Gyurcsányékkal működik majd együtt, és a DK–Jobbik-koalíciónak többsége van a baloldalon belül – áll az elemzésben.

Deák Dániel úgy véli, Karácsony Gergely teljesen leamortizálta magát, a visszalépését követően bukott politikussá vált, a politika súlya minimális lesz a továbbiakban. Ráadásul még arra sem volt képes, hogy a saját szövetségeseit beállítsa az általa támogatott Márki-Zay Péter mögé, még a saját szóvivője, Barabás Richárd is inkább Dobrev Klárára szavazott, de az MSZP-s politikusok többsége is várhatóan a DK-s jelölt mögé áll be.

Ugyancsak nem támogatja Márki-Zay Pétert az LMP, a Jobbik és a Párbeszéd sem. Ez nem csak azt jelzi, hogy Karácsony Gergely elbukott, de azt is, hogy még a saját politikai közösségének a támogatását és lojalitását is elveszítette.