Nyitókép: Pexels

Megfordult a trend a halálos munkahelyi baleseteknél

Infostart
2021. szeptember 27. 07:52
A korábbi csökkenés után most emelkedett a számuk.

Az idei év első hét hónapjában harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, 3,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - írta a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) első hét hónapot összegző adatai alapján. Tavaly a pandémia évében összesen 64-en, egy évvel korábban 83-an vesztették életüket munkavégzés közben. Ez ellentétes az elmúlt öt évi trenddel, hiszen ezalatt a tragikus kimenetelű balesetek száma jellemzően csökkent.

A jegyzőkönyvek adatai szerint az idei év január elseje és július 31-e között 9443-an sérültek meg munkavégzés közben, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent egy év alatt.

Az ITM adatai szerint a legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt,: minden ötödik dolgozó itt sérült meg. Veszélyes megyének számít a munkahelyen történt sérülések szempontjából Bács-Kiskun, Győr-Moson Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér is, utóbbiban az első hét hónapban hatszáznál is több baleset történt.

A területek szerint vizsgálva a baleseteket, azt mutatja a statisztika, hogy

a sérülések közel háromnegyedét a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a postai szállításban és a raktározási területen szenvedték el a dolgozók.

A sérülések harmada az 50-249 főt foglalkoztató vállalatoknál történt.