Nyitókép: MTI/Kiss Gábor

Kitiltották Nacsa Lőrincet Ukrajnából - az általa vitt adományokat nem

Infostart / MTI
2021. szeptember 22. 16:03
Kárpátaljára vitt volna adományokat, a határon azonban egy dokumentumot nyomtak a kezébe.

Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt.

A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője közölte, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.

A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van - jelentette ki.

A jó hír, hogy a tanszereket és a többi adományt sikerült eljuttatni Kárpátaljára - jelezte Nacsa Lőrinc.