Nyolcvanhárom év után újra eucharisztikus kongresszus Budapesten – a nap hírei

Infostart
2021. szeptember 5. 20:50
Megkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. Letették a Debrecenben épülő nemzeti oltóanyaggyár alapkövét. Németország százmillió adag vakcinával támogatja a nemzetközi oltási kampányokat.

Megkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. A világesemény záró szentmiséjét szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. Öt kontinens 1200 millió katolikusa figyel Magyarországra a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádióban. A különböző programokra összesen több mint 200 ezren regisztráltak, de a legfontosabb eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni. Magyarország 1938 után másodszor ad otthont a rendezvénynek.

A jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban – erősítette meg az innovációs és technológiai miniszter a leendő üzem alapkőletételén. Palkovics László azt mondta, évente több mint 20 millió, különböző technológiával készülő vakcinát gyártanak majd az üzemben a Debreceni Egyetem innovációs parkjában.

Németország 100 millió adag védőoltással támogatja a nemzetközi közösséget a koronavírus elleni küzdelemben. A német szövetségi egészségügyi miniszter elmondta: a vakcinákat még az idén eljuttatják a segítségre szoruló országokba. Jens Spahn hozzátette: a támogatás azt szolgálja, hogy az év végére a világ lakosságának legalább 40 százaléka rendelkezzen a Covid betegség elleni védőoltással.

Átadták a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának új oktatási és kutatási épületét. A 12 ezer négyzetméteres beruházás a Modern városok programban 13 milliárd forintból valósult meg. Az új épületnek köszönhetően 40 százalékkal bővül a kar oktatási és kutatási területe, az épületet a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel és műszerekkel látták el.

Az egyetemek központi szerepét hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén a Nagyerdei Stadionban. Palkovics László kiemelte: 2017 óta folyamatosan emelkedik a hallgatók száma, idén 11 százalékkal többen jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe, mint tavaly, és a mintegy 102 ezer jelentkező közül 67 ezren nyertek felvételt.

A főváros díszpolgára lett Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület elnöke – jelentette be Facebook-oldalán Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere. A kitüntetésről szerdán döntött a fővárosi közgyűlés.

Enyedy Ágota Margit kapta az idei Jó ember-díjat. A kuratórium indoklása szerint a budapesti óvodavezető azzal érdemelte ki az elismerést, hogy mások megsegítése, támogatása jellemzi az életét. Rendszeresen gyűjt ruha- és ételadományt, bekapcsolódott az újpesti gyermek és ifjúságsegítő egyesület adománygyűjtésébe, tagja a "Többet főztem" csoportnak is. A Jó ember-díjat 16. alkalommal ítélte oda az alapítvány.

Kész tárgyalni a radikális iszlamista tálibokkal a pandzssíri ellenállás vezetője. Ahmad Maszúd azt mondta: a tartós béke megteremtésének érdekében a Nemzeti Ellenállási Front kész azonnal leállítani a harcokat is, amennyiben a tálibok is leállítják támadásaikat és csapatmozgásaikat Pandzssír és Andarab ellen. Közben a brit fegyveres erők vezérkari főnöke azt mondta: mindenki tévedett a várható afganisztáni fejlemények előrejelzésében. Sir Nick Carter a BBC televízióban kijelentette: még a tálibok sem számítottak arra, hogy a dolgok ilyen gyorsan megváltoznak. A vezérkari főnök úgy vélte: jelenleg nagyon nehéz megítélni a következő időszak várható fejleményeit is.

Afganisztáni polgárháború kialakulásának veszélyére figyelmeztetett az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Mark Milley a Fox News amerikai hírtelevíziónak arról beszélt: a következő néhány évben újraéledhet a terrorizmus is a térségben.

Begyűjtötte első marsi kőzetmintáját az amerikai űrszonda. A NASA megerősítette, hogy a minta biztonságban, a Perseverance belsejében van. Az amerikai űrkutatási hivatal történelminek nevezte a műveletet, mivel ez az első kőzetminta, amelyet idegen bolygón gyűjtöttek, és arra szántak, hogy a Földre juttassák.