Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Soós Lajos

Felszentelték Budakeszi új evangélikus templomát - fotók

Infostart / MTI
2021. szeptember 4. 19:11
A mártírhalált halt keresztények tiszteletére szentelték.

Fabiny Tamás igehirdetésében elmondta: a templomot a XX-XXI. században mártírhalált halt keresztényeknek dedikálták. Ezért a templom tetejét tartó hat, a Kárpát-medencét és az öt kontinenst jelképező oszlopon 12-12, különböző felekezethez tartozó vértanú neve szerepel. "A mártírium ugyanis nem ismer sem földrajzi, sem felekezeti határokat" - fogalmazott az evangélikus püspök.

Ezeknek a mártíroknak a sorsában igazzá vált Jézus mondása: "úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé" - mondta, hozzátéve: bármikor eljöhet az idő, amikor Jézus mellett hitet tenni egyenlő lehet a biztos halállal.

Fabiny Tamás kitért arra is: az új templom az "ég kapuja, jeladás a szentről egy Istentől távolodó, gyakran istentelen világban". Reményét fejezte ki, hogy a templom és még inkább az "élő kövek", a gyülekezet, valamint az egész evangélikus egyház arról lesz felismerhető, hogy mindenki számára nyitott.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: az elmúlt időben Kárpát-medence-szerte közel 150 új templom épült a kormány és a keresztény egyházak összefogásával. Ezek a templomok azonban csak akkor lesznek tele hívekkel, fiatalokkal, "ha felvállaljuk a hitünket".

Megjegyezte:

Nyugat- és Észak-Európában azért ürülnek ki a templomok és szűnnek meg a gyülekezetek, mert az egyház tagjai "meghajolnak" egy "politikailag korrekt világ" elvárásai előtt

és nem merik kimondani Jézus Krisztus igazságát.

A vértanúk áldozatának és az új templomoknak is akkor lesz értelmük, ha "mi keresztények vállaljuk legalább a fehér vértanúságot", azt, hogy "folyamatosan támadják, gyalázzák a keresztényeket" - tette hozzá Soltész Miklós.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait.

Az államtitkár kiemelte: látszólag ugyan sok mindenben erősebbek vagyunk az üldözött keresztény közösségeknél, valójában azonban "mi tudunk tőlük tanulni, mi tudunk az ő hitükből erőt meríteni". Felidézte: egyiptomi útja során találkozott olyan emberekkel, akiknek családtagjait néhány héttel korábban végezték ki az Iszlám Állam tagjai. Egy kislány, akinek édesapját és nagybátyját is meggyilkolták, azt mondta, nem siratja szeretteit, mert ők már jó helyen vannak. Sírni, imádkozni a gyilkosaikért kell - folytatta.

A kislány tanúségtétele Azbej Tristan szerint arra figyelmeztet, hogy "nem fordulhatunk elég alázattal" az üldözött keresztények felé. A segítségre, amit Magyarország állami szinten nyújt, "büszkék lehetünk", de ez a segítségnyújtás "nem lehet leereszkedő".

Megjegyezte: Magyarország büszke lehet arra, hogy az elmúlt négy évben több mint negyedmillió üldözött keresztény számára tette lehetővé a szülőföldjükön maradást több mint 40 országban. Büszke arra is, hogy a keresztények segítése nemcsak kormányprogram, hanem jó szándékú magyar hívő és nem hívő emberek sokaságának a támogatását is élvezi. Azbej Tristan megköszönte a Magyarországi Evangélikus Egyháznak és az evangélikus híveknek, hogy részt vesznek ebben a misszióban.

Kormánytámogatással épült evangélikus templom a Pest megyei Budakeszin az avatás napján, 2021. szeptember 4-én. MTI/Soós Lajos

Győri Ottilia (Fidesz-KDNP), Budakeszi polgármestere arról beszélt: az új templom - reményei szerint - évszázadokig állni fog, a falai között hirdetett keresztény értékek pedig örökkévalók és "társadalmunk legfontosabb alapkövei".

A polgármester szerint nagy jelentősége van a hit- és erkölcstan oktatás bevezetésének, mert annak is köszönhető, hogy szemben Nyugat-Európával, Magyarországon nem lebontani kell a feleslegessé vált templomokat, hanem újakat építeni a gyarapodó gyülekezeteknek.

Az ellipszis alapú templom Benczúr László Ybl-díjas építész - egyben a gyülekezet felügyelője - tervei alapján készült. Az épület legmagasabb pontja a látszóbetonból készült 18,5 méter magas torony, amelyet két oldalról vasbetonfal erősít meg. A templomhoz gyülekezeti közösségi tér is épült.

A templomépítést a kormány 330 millió forinttal támogatta.