Nyitókép: ovf.hu

Új turistamágnese lehet a Mecseknek

Infostart
2021. augusztus 30. 07:29
Sokan szeretnék, hogy idővel az új mesterséges víztározó, a Barátúri-tó is megnyíljon a fürdőzök előtt. Vannak is ilyen tervek.

A Barátúri-tó egy mesterséges állóvíz, amit a Magyarhertelend szomszédságában lévő kis falu közvetlen közelében építettek víztározónak. A projekt közel kétmilliárd forintból valósult meg 2016 és 2019 között.

"Miután a tó víztározónak épült, a vízügyi igazgatóság a kezelője, az állam pedig a tulajdonosa, a turisztikai hasznosítást azonban az önkormányzat kezébe adják – fogalmazott Szeledi Katalin. – Tavaly kivitelezői hiba miatt le kellett engedni, a javítási munkálatok után újra feltöltöttük, úgyhogy az idei az első olyan év, amikor mindvégig tele van vízzel" - mondta a Pécs Aktuálnak Magyarhertelend polgármestere (Barátúr is e településhez tartozik).

Szeledi Katalin szerint az, hogy milyen funkciót lát majd el a tó, nagyban függ attól, hogy mit bír el a vízmélység, és ez egyelőre még nem ismert. Elsősorban abban gondolkodnak, hogy strandolásra használják majd a tavat, illetve olyan evezős tevékenységnek adhat otthont, amely nem jár zajjal (például a supozás).

"A látványos félsziget központi szerepet töltene benne, nemcsak a fürdőzést képzeljük oda, hanem az ikonikus, egyedülálló fa közelében színpadot állítanánk fel, és különböző rendezvényeket tartanánk ott. Hozzáteszem, azt mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ez egy árterület, változhat a vízmélység, így mindent úgy építünk fel, hogy el is lehessen bontani" - sorolta Magyarhertelend vezetője. Azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a horgászat számára is alkalmassá tegyék a tavat.

A terület szépítése már megkezdődött, a közelmúltban 1000 facsemetét ültettek el annak érdekében, hogy igazán vonzó, természetbarát, ligetes legyen a tó környéke. Idővel a gáton kívüli részen telkeket és parkolót is kialakítanának, jövőre pedig talán már egy büfét is üzembe lehet helyezni.