Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Benkő Tibor: pluszpontokat kapnak a felvételizők, ha előtte beállnak a honvédséghez

Infostart
2021. augusztus 27. 21:24
A honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy erről már döntött a kormány, a rendelet hamarosan megjelenik.

Plusz pontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez a jövőben azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak a honvédségnél. A kormány már döntött erről, hamarosan megjelenik a rendelet is – jelentette be a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: idén 400 fiatalnak kínáltak lehetőséget arra ilyen szolgálatra, 470-en jelentkeztek. Féléves szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd a felsőoktatási felvételinél. A miniszter hozzátette: remélik, hogy ezek közül a fiatalok közül többen választják majd hosszabb távon is a katonai pályát.

Elmondta azt is, hogy 2017 óta folyamatosan növekszik a Honvédség létszáma. Kiemelkedőnek nevezte a növekedést az önkéntes tartalékosok számában – ők mára már több mint 11 ezren vannak.

Az önálló katonai képességek kialakításának fontosságát hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor azt mondta:

az afganisztáni kimenekítés is megmutatta, hogy nem lehetünk teljesen kiszolgáltatottak másnak.

Elmondta: a magyar akció nem lehetett volna sikeres, ha a haderőfejlesztés keretében például nem vették volna meg a csapatszállító gépeket.

Hangsúlyozta, hogy a haderőfejlesztés révén elért képességek megfelelnek a NATO elvárásainak. Kiemelte, hogy a Szolnokon létrejövő regionális különleges műveleti parancsnokság a NATO-ban is hiányzó képességet lesz hivatott pótolni. Fő feladata a különleges műveleti katonák kiképzése, feladataik koordinálása több nemzet között – például olyan akciókban, mint az afganisztáni kimenekítés volt.