Nyitókép: Gellérthegyi SIKLÓ Kft.

Változtatnak a Gellért-hegyi sikló tervein - képek

Infostart
2021. augusztus 26. 13:54
Máshova érkeznek majd a sikló kabinjai, illetve a buszok miatt a környéken is lesz újdonság.

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan - közölte a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. csütörtökön. A beruházás megvalósítására létrehozott projektcég közleménye szerint a társaság az előkészületek részeként egy komplex világörökségi hatásvizsgálatot készíttet azzal a céllal, hogy a fejlesztés a világörökségi szempontoknak is minden tekintetben megfeleljen.

Közölték azt is, néhány hónapon belül elkezdődhet a Gellért-hegyi sikló építése.

"A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb turisztikai látványpontokból – többek között a Margit hídról, a Parlament mellől, a Vigadó tértől, a és az Erzsébet híd lábától – hogyan fog látszódni a felvonó, mennyiben befolyásolja a meglévő panorámát" – írta a közleményben Walton Imre, a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. ügyvezetője.

A buszok miatt változtatnak a terveken

A sikló bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból fog nyílni, a sikló az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon, a föld alatt fog közlekedni. Innen már egy 3-4 méter magas hídszerkezeten, a felszín felett megy tovább egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó felső állomásig.

"A beruházás építési engedéllyel rendelkezik, és folyamatban van egy, a módosuló műszaki tartalom miatt szükséges új engedélyezési tervdokumentáció készítése is"

- írták. A módosítás elsődleges oka, hogy az illetékes kerületi önkormányzat ellenzi a korábban a hatóságok által kért buszparkoló megépítését az alsó állomásnál - közölte a társaság, hozzátéve, hogy ennek eredményeképp nagyobb zöldfelület és kevesebb fakivágás mellett épülhet meg az alsó állomás környezete, a jelenlegi terepszint fölé pedig nem fog épülni semmi.

A beruházás előkészítésének megkezdése óta eltelt majd másfél évtized megkívánja a felső állomás épülete terveinek frissítését is. Az alapvető változás, hogy

a sikló kabinjai nem a Citadella sétány szintjére, hanem egy szinttel lejjebb, egy támfal-építménybe érkeznek majd.
Forrás: Gellérthegyi SIKLÓ Kft.

A sikló megépítése azt is lehetővé teszi, hogy a városrész közúti forgalmát rendkívül módon terhelő turistabuszokat kitiltsák a környező utakról.

Az idegenforgalmi főszezonban naponta átlagosan 350-400 turistabusz fordul meg a Gellért-hegyen. A rájuk vonatkozó behajtási korlátozás elrendelését követően a városrész útjai jelentős forgalomtól mentesülnek és a levegő minősége is érzékelhetően javulni fog. A Citadella alatti busz- és gépkocsiparkoló teljes aszfaltozott területe is zöldfelületté válhat - közölték.

Forrás: Gellérthegyi SIKLÓ Kft.

A tervek szerint a sikló kabinjai egyszerre 50 utas szállítására lesznek alkalmasak, kevesebb mint másfél perces menetidővel. Így a sikló óránként 1200 ember feljuttatását teheti majd lehetővé a Gellért-hegy tetejére.

A projektcég kitért arra is, hogy

94 fa kivágására kértek újból engedélyt.

A kijelölt fák több mint harmadát pusztán az egészségi állapotuk miatt is ki kell vágni - tették hozzá. A fák pótlására a projektcég közel 900 előnevelt, többször iskolázott fát ültet – ennek pontos helyét a terület gazdái, illetve tulajdonosai, az illetékes hatóságok és kezelők fogják kijelölni.

Forrás: Gellérthegyi SIKLÓ Kft.