Nyitókép: Balogh Zoltán

Gulyás Gergely a Kormányinfón: „Aki beoltatja magát, annak érdemben nem lesznek ősszel szigorítások”.

Infostart
2021. augusztus 21. 10:56
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az afganisztáni helyzetről, a várható járványügyi lépésekről és a gazdaság állapotáról is beszélt a Kormányinfón. A tájékoztatón Ruszin-Szendi Romolusz, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke is beszélt.

Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy először az afganisztáni helyzetről beszél majd a honvédség főparancsoka, aztán az aktuális járványhelyzetről hangzik el tájékoztató.

Gulyás Gergely elmondta, tegnap ülésezett a kormány, részben az afganisztáni helyzet miatt is. „Húsz évvel ezelőtt amerikai kérésre mentünk be, és most ezért hagytuk el az országot.” – fogalmazott. Az afganisztáni helyzetről szólva kudarcosnak minősítette az elmúlt húsz év ottani szövetségi részvételét. Kijelentette: teljesen kaotikus a helyzet az országban, az ellenőrzést a tálibok gyakorolják.

Ruszin-Szendi Romolusz, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke elmondta, különleges műveleti osztagot állítottak fel, húsz órán belül kidolgozták a tervet, és felkészültek a műveletre. Kijelentette: ő adja ki a parancsot a műveletek végrehajtására, a helyszíni parancsnokban, aki korábban az ő katonája volt, teljesen megbízik, a kapcsolattartás folyamatos.

Hozzátette, hogy a főváros, Kabul mellett kialakítottak egy műveleti terület. Mint mondta, nincs határideje a kimenekítési műveletnek. 78 embert helyeztek eddig biztonságos helyre. Kérte, hogy senki se kutasson az interneten az ottani műveletek után, mert ez nem segíti a honvédség akcióit.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy jelentős migrációs hullámra lehet számítani. A szándékok szerint a 2015-ös migrációs hullám nem valósulhat meg, ennek érdekében Magyarországnak a környező országoknak segítséget kell adni. Megerősítette, hogy Magyarország semmiféle kvótát nem fogad el, a prioritás az, hogy a magyarokat és a szövetségeseinket próbáljuk menteni.Ugyanakkor megerősítette: „Akik életveszélyben lennének, és a szövetségeseink, azokat befogadjuk.” Kijelentette, hogy az amerikai demokráciaexport kudarcot vallott.

A következő téma az aktuális járványhelyzet volt.

Gulyás Gergely miniszter arról adott tájékoztatást, hogy jelenleg Közép-Európában a legkedvezőbb a járványügyi helyzet. Ugyanakkor a negyedik hullám Nyugaton megindult, és erre utaló jelek nálunk is vannak. Ez azt jelenti, hogy hozzánk is be fog gyűrűzni a negyedik hullám, de ez alapvetően el fog térni a korábbiaktól. Elmondta, továbbra is az oltás a leghatékonyabb védekezési eszköz. Adatokat sorolt arra vonatkozóan, hogy az egyes oltástípusok esetében mennyire gyakori a megbetegedés esélye, de még az alacsony számok közlése mellett is hangsúlyozta, ha mégis valaki elkapja a betegséget, annak a lefolyása enyhe lesz, sokkal kisebb az esélye a súlyos megbetegedésnek, mint az oltatlanok esetében.

Tájékoztatott, hogy 165 ezren vették fel eddig a harmadik oltást, összességében nyolcmillió vakcina áll az oltakozni kívánok rendelkezésére. Elmondta, a 12-18 éves korosztályt érintően augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án tömeges oltási akció zajlik majd az iskolákban. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, aki eddig nem tette.

Kijlentette: az óvodáktól az egyetemekig rendes munkarendben kezdődik majd az oktatás szeptembertől. Mindenkire vonatkoztatva elmondta: „Aki beoltatja magát, annak érdemben nem lesznek ősszel szigorítások”.

A gazdasági vonatkozásokról elmondta, nem várt sikere a magyar gazdaságnak, hogy sikerült elérnie a 2019-es teljesítményt. Mint mondta, bízik abban, hogy sikerül elérni az öt és fél százalékos idei bővülést.

Kijelentette: eddig soha nem látott nyugdíjprémiumot tudnak majd visszafizetni.

Személyi kérdésre térve bejelentette, hogy Orbán Balázst politikai igazgatóvá nevezte ki a miniszterelnök. Orbán Balázs a Miniszterelnökség államtitkára marad, de a miniszterelnök mellett is fog dolgozni.

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely határozottan megerősítette, a kormány nem tervez az Európai Unióból való semmiféle kilépést. „Magyarország egyértelmű érdeke az uniós tagság”.

Beszélt arról is, a Norvég Alap ügye kapcsán, hogy „az a pénz jár nekünk”. Két lehetséges útról beszélt, az egyik jogi út, a másik pedig az, hogy Norvégia esetében Magyarország vétóval fog élni, amikor legközelebb a közös piachoz való hozzáférésről folytatnak szavazást.

Újabb témáról szólva elmondta, hogy olcsóbb lesz a hulladékrendszer fenntartása, ha 35 éves koncesszióba kerül. Megfogalmazása szerint ez részben környezetvédelmi zöldprogram is. Úgy látja, a koncesszió alapján lényegesen nagyobb hatékonysággal lehet majd segíteni a szemét újrahasznosítását.